Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.14.a/3)

1972-06-30

* i- 4 -Figyelemre öSltő kezdeményezés például a MEDICQR-nfl, hogy már a gyártmányfejlesztés periódusában a műszaki paramétert /ön­költséget/ is eloirnak a fejlesztők számára. Az elektronikus számitógép alkalmazásával több helyen foglal­koznak /főleg bérmunkában, tehát nem saját gépparkkal/. Jellem­ző felhasználási területe az ügyviteli /könyvelés, esetenként el­­áífé&föItatni újabban pedig a gyártási programozás. Nagyon kevéssé jellemző még a nagyteljesítményű elektronikus számítógépek használata vállalati - gazdasági tervek, többváltozós progra­mok kidolgozására. A számítógépek alkalmazását lassítja, hogy a Vállalatok érdemben nincsenek felkészülve e feladatra. Ahol a számitógépek alkalmazása legalább elkezdődött, az eredetileg elképzelt mértékben som a«g ügyvitel költségét sem létszámigé­nyét egyenlőre nem csökkentette. Ennek az imént említett fel­készültség hiányán kivül, illetve azzal összefüggésben a gép­kiszolgálás munka igényessége is oka. A számitqppek alkalmazá­sának a döntési és tervezési rendszer fejlesztésének szolgálatá­ba állítása a legdöntőbb feladat. A pártszervezetek sok helyen kezdeményezték a vállalatok szer­vezési tévékénys3go korszerűsítésének megindítását, illetve fo­kozását, A Központi Bizottság határozata o téren nagyobb köve­telményeket támaszt, de egyben jobb feltételt is jelent e munka száradra, 2*/ A JP„h£'bá*ozafc-meejelenését követő_felvesztendő tajoaszta­­latai A KB 1971. december 1-i határozatának feldolgozásában, ismerte­tésében ás végrehajtás megszervezésének előkészítésében a párt és társadalmi szervek, valamint a gazdasági vezetés fokozott aktivitása tapasztalható, A párthatározat Ismertetése időben elkezdődött és fokozatosan mind szélesebb körűvé válik. A párt­tagok és a pártonkivüliek között a pártszervezetek többsége a témával jelentőségének megfelelően foglalkozik. A kidolgozott I 1— ©J ~ ...... .... -

Next

/
Oldalképek
Tartalom