Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1971 (HU BFL XXXV.14.a/3)

1971-07-30

i . MSZMP IX.KERÜLETI BIZOTTSÁGA Budapest, 1971. julius 15. Budapest IX. .Köztelek u.8. £J/P Készült: 70 példányban, a PB. 1971. julius 30-i ülésére. Í A IV. ÖTÉVES TERV ELŐSEGÍTÉSÉVEL KAPCSOLATOS AGITÁCIÓS FELADATOK I. Pártunk Központi Bizottsága 1969. júliusi ülésén hagyta jóvá a IV.ötéves terv irányelveit, majd a részletes kimunkálás után az országgyűlés 1970. októberi ülésszakán fogadta el a tervtörvényt. Ez időszakban pártszervezeteink széleskörű felvilágosító munkával ismertették gazdasági fejlődésünk fő vonásait, a III. ötéves tervünk teljesítése során el­ért eredményeinket, megoldatlan problémáinkat. Hangsúlyt kapott, hogy milyen tendenciákat kell erősítenünk és melyeket megváltoztatnunk, visszaszorítanunk. Agitációnk jelentősen kiemelte, hogy sikeresen teljesítettük a IX. kongresszus által kitűzött gazdaságpolitikai feladatokat, döntő lépést tettünk előre a gaz­dasági reform megvalósításában, tervgazdálkodásunk továbbfejlesztésében. A X. kongresszusra való felkészülés alatt és a X. kongresszusi határozatok is­mertetése során tömegpolitikai felvilágosító munkánk jelentősen hozzájárult ah­hoz, hogy közvéleményünk elfogadta pártunk gazdaságpolitikai célkitűzéseit,a ne­gyedik ötéves tervünket. Ez évtől a X. kongresszus határozatának és a IV. ötéves terv végrehajtásának a megvalósitásán munkálkodunk. A kerületi Pártbizottság 1971. évi feladatterve meghatározza éves szinten fel­adatainkat, hangsúlyozza, hogy a következő években magasabb szintű célkitűzé­sek végrehajtása képezi a pártszervezetek munkájának alapját. A Pártbizottság 1971. márciusi ülésén - a PB. Gazdaságpolitikai Bizottsága jelentése alapján - megtárgyalta a kerületi tapasztalatokat, "A III.ötéves terv teljesítése, a IV.ötéves terv gazdaságpolitikai célkitűzései, az 1971.év i főbb feladatai" c. anyagot. i 3 l__________________________________43______________________________ L______________________i I - >............ -- ■■ ... .. — * . ■ . xtp

Next

/
Oldalképek
Tartalom