Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1969 (HU BFL XXXV.14.a/3)

1969-10-14

- 3 -1 ♦ / A gazdasági műnk.? ós a reform táp a s zt a 1 c tai A gazdasági irányítás uj rendszerének körültekintő élőkészitóso Okú politikailag megalapozott bevezotosG kedvezően befolyásolta a gazdasági eletet. Alapvetően megváltozott és javult a gazdasá­­ífe—.Übfe-'YYráiyit6.sa, Pártszervezeteink döntően kollektív testületi munkával ós elsősorban a pártmunka eszközeivel nyúj­tottak segítséget, A dolgozókkal folytatott rendszeres vélemény­csere, a legégetőbb problémákra történő figyelem ráirányítás és feloldásukhoz adott javaslatok kedvezően hatottak a gazdálkodásra*. Ezt bizonyítja többok között, hogy az 1968-as gazdasági óv sike­res beljosituse során a BHV. MT-8Z0T Vándorzászlót nyert, 16 vál­lalat érte el a Kiváló Vállalat cimet. Örvendetes, hogy azokból a javakból, melyeket kerületi üzemeink termelnek, az ellátás megfelelőre mondható., Nyereségrészesedés címén a dolgozóknak mintegy 20-2.5 %-kal fizettek ki többet, mint az előző évben. A vállalati önállóság növelésével elsősorban az üzemek felső JS?:z,4gigÁS.i vo z°t ősének f ele 1 őssé go és öntővé kény sé go foko- 12.h2fe.7i. műhelyekben és , az egyes üzemrészekben a vezetés színvo­nala meg nem kielégítő. A gazdasági vezetők nagyobb része az anyagi érdekeltség ösztönzőbb rendszerének bevezetése mellett méginkább érvényesíti - jobb üzem- és munkaszervezéssel, a tar­talékok feltárásával - a termelés növekedését, a tormelékonysér es a minőség javulását, a gazdálkodás hatékonyságát. 1967-bon a termelékenység növekedésének üteme vállalatainknál 2-10 %-os volt - igen nagy szóródással. Hasonló volt az ütem növekedése 1968-ban is. Az 1968. óv termelési eredményeire építve r.z 1969 I.félévének táp sztalc.tai további fejlődést mutatnak. Az elért eredmények a tervezettnek megfelelően alá kainak, melyek alól a 8Z1M Eszter­ga gép gyár és a M,Gyepjufónógyár lemaradása jelent kivételt* > 0 * «

Next

/
Oldalképek
Tartalom