Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1968 (HU BFL XXXV.14.a/3)
1968-11-22
t (' Jr ~*»C jrwifefe.-f: '■ • ’^O feó' irt % /- ■; fi , J? •} g| ‘ \ # Katona Imre elvtárs, a Budapesti Pártbizottság titkára, a Központi Bizottság tagja, beszámolót tartott a IX. kér. PB kibővített Ülésén. Katona Imre et. a következő tájékoztatást adta: "Azt hiszem egyetértenek az elvtársak, ha azt mondom, hogy a kommunizmus győzelméért még nagyon sokat kell dolgoznunk. A feladatok állandóan változni fognak ugyan, de a kommunisták munkája ezzel nem csökkenhet. Azt mondtuk ^ pl. a csehszlovák helyzetre, ha ezt a kérdést megoldottuk, akkor sokkal könnyebb lesz, azonban ujabb és ujabb problémák jöttek és jönnek, melyet nekünk állandó harcban kell megoldanunk. Elöljáróban szeretnék néhány megjegyzést tenni és érzénÍ2Í,niJ hogy az elkövetkező hetekben, hónapokban egész politikai tömegmunkánk milyen kérdésekkel foglalkozzon és hogyan közelítsük meg az egyes kérdéseket. Az elkövetkező félévben munkánk egyik fontos - továbbra is fontos - célja, feladata, hogy a szocialista építésünknek belső - jelenleg egyik alapvető kérdésével - a gazdaságirányítási rendszerünk kérdésével foglalkozunk. Az első év az uj gazdaságirányítási rendszerben megfelelő tapasztalatokat fog adni. Belső- és nemzetközi érdekeink diktálják, hogy a magunk elé tűzött gazdasági feladatokat ebben az évben töretlenül ^ végre ken hajtanunk. Ebből az egészből adódik, hogy elő kell készíteni a jövő évi munkánkat. Ugyanakkor a párt belső életében komoly munkát jelentenek a pártvezetőségi választások jó elókészitése és lefolytatása, valamint a párt megalakulásának 50 évfordulója, melyet megfelelő színvonalon kell megünnepelnünk. A nemzetközi munkásmozgalomban bekövetkezett események szükségessé teszik a politikai tömegmunkát, a nemzetközi munkásmozgalom alapvető kérdéseivel való foglalkozást, ezen belül pedig a csehszlovákiai eseményekkel való foglalkozást. & Mi az, amit az egész politikai munkánkban szem előtt kell tartanunk? Pártunk politikája a jövőben sem változik. Fő törekvéseink azonosak az előző évekével. Alapvető munkamódszereink is maradnak. I r I B J W mm »