Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1967 (HU BFL XXXV.14.a/3)
1967-12-04
ú ' _7_ 0 Az aránytalanságoknak, illetve kiéleződésüknek részben a í'oly ó termelésben, részben pedig a bővített újratermelést szolgáló beruházási tevékenységben vannak a forrásai. Helytelen lenne az aránytalanságpkat olyannak tekinteni, melyek az egyéves tervszakaszokban keletkeznek. Az éves tervezés eszközeivel ezek az iránytalanáágok nem is szüntethetők meg. A gazdasági szabályozók helyes alkalmazása utján lehetséges és szükséges elérni a népgazdaságban még meglévő tartalékok feltárását és azt, hogy néhány év alatt kedvezőbb egyensúlyi arányok alakuljanak ki a népgazdaságban. Világosan látható, hogy csupán az ütem növeleése nem csökkenti az aránytalanságokat. Az 1968 évi népgazdasági terv és gazdasági feladatok. A jövő évre vonatkozó tervezőmunkának és az előttünk álló gazdasági feladatok megoldásának az a fő sajátossága, hogy az 1968 évi népgazdasági tervet az uj irányítási rendszer részleteinek kidolgozásával egyidejűleg és a III. ötéves terv szerves részeként kellett kialakítani, s a tervben foglalt feladatokat az uj irányítási rendszer kibontakoztatása utján kell megvalósítani.- A számit ás ok alapján 1968-ra a nemzeti jövedelem nőve, edését 5-6 %-ban lehet megjelölni. Ezt az ipari termelés kb 6-7 %-os, a mezőgazdasági termelés kb 5-4 %-os, az építőipari termelés kb 6-7 %-os anelkedése alapozza meg. A nemzeti jövedelem emelkedése tehát gyorsabb lesz, mint amivel a harmadik ötéves tervben 1968-ra számoltunk. Ez főként a;., ipari és az építőipari termelés tervezettnél nagyobb mértékű emelkedésének következménye,- Az 1968-as évben legfontosabb gazdaságpolitikai cél a gazdaság zavartalan átállítása az uj mechanibmus viszonyai közé és a reform minél teljesebbkörü kibontakoztatása, szem előtt tartva a gazdasági fejlődés és az egyensúly követelményeit. Az 1968 évi terv főbb előirányzatainak jellemzői: 1./ Az ipari termelés növekedési ütemét illetően az a valószínű, Hogy a/, uj iiányitasi rendszer hatása az első evekben a kialakult ütemben nem fog lényeges változást eredményezni. Az uj körülmények között a gazdasági szabályozók elsősorban a keresleti-kínálati viszonyokra hatnak majd. I_____________________________________________________J o__________________________________________________] _ „ k . ---- -__ - - - - - •- i -......................■...........— • - — J» »