Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.14.a/3)

1966-10-07

A nagyarányú épületkarbantartással nem lehetünk megelégedve, mert az épületek állagában nem következett be kielégitő változás, A lakásáll o­­m.miy állapota a felújítások ütemének fokozását indokolja, ' , t a»/ Az egészségügyi ellátás. A második 5 éves tervidőszak alatt egészségügyi intézmények,felújítása-, ra,^korszerűsítésére és fejlesztésére közel 48 millió Ft-ot fordítottunk. Ebből kiemelkedő a László kórház központi laboratóriuma és az István kórház Idegosztálya, melyet 9 millió Ft-os költséggel bővítettek. A Gyáli úti Kórházban folyamatban van egy nagyobb rekonstrukció, a Mester utcai szakorvosi rendelőben felújításokat hajtottak végre, az uj lakótelepen két-gyógyszertárat létesítettek. A tanácsi községfej­lesztési alapból - az.említetteken kívül - több körzeti orvosi rende­lőt korszerűsítettünk. Problémáink főként az uj lakótelepen adódnak, ahol-sem a .'Személyi, sem a tárgyi feltételek még ma sem megfelelően biztosítottak. 3• / A közbiztonság és a szocialista törvényesséf?. Kerületünk közbiztonsága jónak mondható. Általános tendencia a bűnözés fokozatos csökkenése, elsősorban az erőszakos cselekmények elkövetésé­ben. Kivételt képeznek a közlekedés rendjét sértő bűncselekmények,ame­lyek még mindig magas számot képviselnek, A közbiztonság megszilárdí­tása terén elért” eredmények elsősorban annak köszönhetők, hogy a bűn­ügyek feldolgozása során a Rendőrség, Ügyészség körültekintően vizs­­| • gólja, milyen körülmények tettek lehetővé a bűncselekmény elkövetését és ezek kiküszöböléséhez a szükséges intézkedéseket megteszi. ía legutóbbi Pártértekezlet óta tovább szilárdult a szocialista tör­vényesség. A Rendőrség, Ügyészség legfontosabb feladatának tekinti a jogszabályok narauéktalan betartását, betartatását mind az állami jog­alkotó, jogplkalnzó•szervék, társadalmi szervezetek, mind az állampol­gárok által, I 21 I I . . ________ i-17-

Next

/
Oldalképek
Tartalom