Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1965 (HU BFL XXXV.14.a/3)
1965-09-24
- 3 -Fokozott figyelemmel kísérték az említettek mellett az energiaielhasználást, az elfekvő készletek csökkentését. Ennek ellenére azonban több területen , főleg a lemaradó vállalatoknál jelentkeznek problémák. Nem sikerült megvalósítani azt, hogy a lemradó vállalatok tervtől való elmaradásával arányosan alakuljon a költségszlntjük is. Pl. a zöldség-gyümölcs nagykér. vállalatnál a forgalmi tervtől való elmaradás mellett a költségek a tervezett szint felatt alakultak ki. Kedves Blvtáraak! összegezve az eddig elmondottakat^ megállapíthatjuk, hogy kerület^ vállalatainknál a Központi Bizottság decemberi határozata nyomán változás történt a gazdálkodás irányításában, a feladatok részleteiben való végrehajtásában. Az előzőekben említett eredmények bizonyítják, hogy vállalatainknál a Közp. Bizottság határozatiban foglaltak lassan, de következetesen átmennek a gyakorlatba* ós mindinkább érezhetően javítják a vál- : lalatok tevékenységét. E gyakorlattá válásnak jeleit mindinkább tapasztalhatjuk a pártszervezetek tevékenységében ia. Mind hozzáértőbben - mind részletesebben foglalkoznak a vállalatuk előtt álló gazdasági feladatokkal. E foglalkozás keretei azonban nem lépik túl a pártszervezetek hatáskörét. A meggyőzés, a felvilágosítás, a mozgósítás általánossá vált módszerei mellett *