Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1965 (HU BFL XXXV.14.a/3)

1965-07-09

Szintén fontosnak tartom, hogy az aktívák járjanak élen a kommunista nevelesben, elsősorban a Párton belül kell megjavítani a pártfegyelmi munkát. Helyesnek tartanám a pártbizottsági fórum elé vinni az ifjúság kozott folytatott nevelő munkát. Javasolom, hogy a taggyűlések határidejét szeptemberig táljuk ki, mert korainak tartom a megjelölt időpontot. nQ.:„ Nagyon fontosnak tartom, hogy a nacionalizmus ellen foko­zottabb harcot folytassunk. Most, az árviz alkalmával a határmenti vi­dékeken sok nacionalista hang ütötte fel a fejét, még tanácsi emberek részéről is. Pl. olyan, hogy az elmi csapások is mindig a szegény magya­­sújtják. Vannak^olyan hangok, hogy Jugoszlávia mezőgazdaságának lejlodesi útja jobb mint a mienk. Hiszen ott vissza adnak földeket a kisarutermelésre, stb. Nagyon fontosnek tartom, hogy a népi demokrati­kus országok gazdaságát jobban kell ismertetni, hogy helyes választ adjunk az ott folyó fejlődésről, munkáról. A nyelvtanulást illetően. Erős orientációt látok a nyugati nyelvta— l nulás terén. Ugyanakkor a Népfront kereteiben folytatott orosz nyelvta­­\nitá3 visszaesett, illetve nagyon kevés a jelentkező. Nem ösztönözzük eléggé a munkasokat és azok gyerekeit a nyelvtanulásra és ennek hiányá­ban sokszor kénytelenek vagyunk a nem éppen megbízható embereket külön­böző területekre javasolni, ahol a nyelvtudás elengedhetetlen. H?rafák ety Egyetértek az anyaggal és tájékoztatóval, valamint a fel­adatterével/ Ez megszabja a Pártbizottság végrehajtási tennivalóit. Az Irányelvekből és az anyagból arra következtethetünk, hogy a haladással nem lehetünk megelégedve, többet kell elérni. A munka hatékonyságát keli fokozni. A pártszervezeteknek segítséget kell adni abban, hogy hogyan fogjanak hozzá az ideológiai feladatok meghatározásához. Sok a téves szemlélet, kispolgári nézet, még a munkáscsaládok között is. Pl.; elég gyakori a vallásos megnyilatkozás. A műszaki élet terén is sok elöitelettel, babonával találkozunk. Drágán termelünk és a minőség sem kielégítő. A kapitalisták versenye sok módszert követel meg s nem egy területen a tőkések átveszik a szocialista módszereket is. Pl. lég-’ újabban családlátogatásokat tartanak az ottani raunkaverseny fokozására, a minőség javítására. * A mechanizmussal kapcsolatosan. Kendelettel és csak rendeletekkel nem .oldhatjuk meg gondjainkatq a dolgozók alctiv részvétele nélkül nem lehet jól dolgozni* Az ügyeskedőket illetően. Elég sok a magánvállalkozás, kisiparosok, kiskereskedők részáröl, ezek nem egyszer elég jól érvénye­sülnek. Gyakran exportba is beneveznek, nagy sikerrel. Pedig nekünk ép­pen ezen a téren,kellene olcsóbban, minőségileg jobbat produkálni,hogy kiszorítsuk őket. A III. ötéves tervre jól fel kell készülni, törekvéseinket jobban kell ismertetni. A hároméves aszály, árviz, stb. ellenére a lakosság nem siny li meg az elemi csapásokat, ez azt mutatja, hogy népgazdaságunk elvise­li ezeket az ex’őtcet es t»z Komoly gazdasági erőre vall. Hegedűs et.:Az ideológiai Irányelvek levitelönél és végrehajtásánál na­­gyon alaposan fel Keli Készítem a pártszervezeteket. Ehhez a kerületi PB.tagjai adjanak több segítséget. Jónak tartom, hogy az utóbbi időben a PB.tagjai rendszeresebben járnak egy adott pártszervezethez. Tanácsainkat, javaslatainkat mindig a helyi erők figyelembe vételével tegyük meg, ne alakuljon ki olyan nézet, hogy /semmi sem drága/ úgysem nekünk kell végrehajtani. • ^ -5- f

Next

/
Oldalképek
Tartalom