Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1964 (HU BFL XXXV.14.a/3)
1964-08-17
VJ i m i j *- 22 -adott a [pártszervezeteknek és nagyon jól ismerik a pártszervezetek belső életét, ahogy eddig nem ismerték. Az tény kérdés, hogy egy? kommunista párttitkárnak tudni kell lelkesíteni, akármilyen kérdésről bőszéi. Nem dogmatikusan mondom. Az elvekből való engedékenység nem volna jó. Jó lenne, s ha a nemzetközi munkásmozgalom elemzésében előbbre mennénk. Az ideológiai konfer-noia jobban meg fogja erősíteni pártunk harcát e toron is. Ilartmann Imre« Azt hogy a pártmunka területén lazulást látok, már több izben felvetettem, ezt a korábbi jegyzőkönyvekből meg lőhet á:lapítani. És azt is, milyen választ kaptam. Egyébként a jelentéssel és Duschekné beszámolójával teljes egészében egyetértek. Csak a 16 oldalon van némi problémám, lehet, hogy elírás. Kijelenti, hogy biztosítani kell a kommunisták pártmunkával való ellátását. Ezt a Szervezeti Szabályzat is kimondja, hogy minden kommunista köteles pártmunkát végezni. De ha megnéznénk hányán nem végeznek pártmunkát, nagyon meglepne az eredmény. Ez azt mutatja, hogy a fegyelem kérdésével oaj van. Látom lent a területen milyen pártmunkát végeznek, de minden területen meg lehet találni azokat, akik nem végeznek pártmunkát'. Nem vagyunk elég határozottak. Osváth et. is mondotta, hogy minden pártmunkás egyben propagandista is, — igen ha végeznének pártmunkát. Javasolom, hogy ezt is vegyék be az első három határozati javaslatba. Mart-in György Az anyag rendkívül jó. Egy sor számadatot is közöl, ami nagyon figyelemre méltó. Pl. a pártiskolal végzettsége az önálló alapszervezeti tagoknál'. 67% nem végzett pártiskolát. Ez ellentmondást is rejt magában. Rendkívül sok negatívumot'. Nyilván nem ismerik eléggé mélyen a pánt álláspontját os segíteni sem tudják úgy ahogy kellene• Mégha sajtot olvassák is^de vannak olyanok amit a sajtó nem közöl, csak folyóiratok. . _ ___________________________________________________i * ~ - - —- - - - - - - - — -— - - - - • - .... —