Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1964 (HU BFL XXXV.14.a/3)
1964-08-17
J i »» t - 19 -az alapszervezeteket a végzett jö munkáért, mert nagyon szerények, A -jelentés 3. oldalán nem tudom milyen irányú a fegyelmi. Ha a határozat nem végrehajtásáról van szó, akkor javaslom azt az össztitkárok előtt is elmondani. A másik a kollektív vezetés kérdése. Nehezen tudunk előre lépni. S emellett itt van a pártcsoportok munkájának megjavítása is. A folyóséi vitákról. Amikor fülbesúgásról van sző. Csak egyeseknek beszélnek és amikor illetékeseknek, vagy illetékes helyeken el kell mondani valamit, akkor hallgatnak. Ezt meg kell szüntetni, Ha valakinek nincs igaza, akkor hallgasson. Ezzel sok rossz hangulatnak elejét tudjuk venni. A fiatalokat érdekli a nemzetközi helyzet és azért nem mondanám, hogy a hazáért nem harcolnának. De más kérdés a bevonulás kérdése, béke idején, ami kötelező. Saját fiam is igy állt hozzá a kérdéshez. A fiatalokat igy kell elfogadni, ahogy vannak és a lelkesedésüket irányítani és jó irányba vinni. Vörös Gyula Jónak tartom az anyagot. A lényegét emeli ki az előnyöknek, melyei megvannak a pártéletben. Most a választásokkal kapcsolatban a pártmunka, a pártélet kérdéseit helyezi elöterbe. , | A pártéiotben és a tartalmi munkában tapasztalható negatív problémák - folyosói, vagy nem az most mindegy - saját véleményem. Az ideológiai konferencia anyagát még nem kaptuk meg, de tájékoztatást már kaptam, /a mindennapi élet, kulturális élet, az osztályharc, a szövetségi politika stb.-tol lesz szó/. Az osztályharc kérdése többször tárgyalt téma, mégis nem eléggé értett a tömegekben. Az ideológiai konferencia ezt tisztázni fogja, mit kell a kommunistáknak látni ahhoz, hogy előbbre tudjunk jutni a szocializmushoz. Lehet, hogy frázisos, de eszmeileg sokkal aktívabbaknak kell lenni a pártszervezeteknek és az aktivitást, nyilván kommunista eszmei tartalommal kell megtölteni, >