Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1963 (HU BFL XXXV.14.a/3)
1963-12-20
M6- 3 -kicsi káder, ha megbírálják, még akkor is, ha megalapozott, visszautasítják'. Az FTC munkája /az elnökségé/ szintén ilyen értékű határozat volt. Nem foglalkoztak eleget az emberekkel nevelés szempontjából. A körzeti pártszervezetek munkájára vonatkozó határozatban felhívtuk a figyelmet a regisztrált párttagokkal való foglalkozásra. Azt is meg kell azért mondanunk, hogy van a körzeteknél egy téves szemlélet, mely szerint minden regisztrált párttagot munkába akarnak állitani, ami teljes képtelenség1. Erre is felhívtuk a figyelmet A kerületi munkásszállások helyzetéről is hoztunk határozatot. Nagyon kevés munkásszállás van, ahol jó a helyzet. Sőt egyes helyeken tűrhetetlen? Vidékről bejáró dolgozók vannak, akiknél még sokszor az igényt sem tudták felkelteni a kulturáltságra. A ker-i tanácsnak felhivtuk a figyelmét és negyedévenként visszatérünk e határozatra. Kértük a Népfront segitésógét is. A munkaerő kérdésében is határozatot hoztunk. A VB-vel lehet, hogy nem fognak egyetérteni, de.kimondtuk, hogy- nincs munkaerő. Egyetlen járható ut a gépesítés? nemcsak a szállítási utak rövidítése és munkafolyamatok gépesitese..Van egy szemlélet a gazdasági vezetésben, és a pártszervezetekben, hogy a gépesítéssel nem sokat törődnek. Hogyan szerveztük meg a határozatok levitelét? Csoportos titkári értekezleteken ismertettük. Véleményem szerint igy jobb, mint nagytitkárin, mert a sajátos feladatokat iparáganként jobban ki tudjuk tárgyalni a pártszervezetekkel. Csoportos titkári és csoportértekezleteken számoltattuk be a pártszervezeteket, titkársági értekezleten is - s mikor kinek mit, munkája szerint dicséretet, vagy elmarasztalást adtunk. Vegyiművek, Esztergagépgyár és Lámpagyár RB, VB ülésein rósztvettünk és ott ők számoltak be a munkájukról. Tapasztalatainkat összefoglalva* a vezetésnek az a véleménye, hogy a VB munkája iránt rendkívüli nagy követelményt támasztanak^ s néha szőrit a cipő. Ezt a követelményt a VB is növelte az apparátus és szűk vezetés irányában. Helyes, hogy nőtb a követelmény, de. nem számoltunk eléggé a vezetés részéről a pártszervezetek gyengeségével. Van olyan tapasztalat, hogy a pártszervezetek..sőt sokszor az apparátus sem tudja a tempót átvenni és tartani. Az a véleménye a vezetésnek,,hogy a követelményekből nem szabad engedni, de differenciálni kell. Mert nem lehet egyforma követ lmóny elé állitani azt a fizikai munkásként dolgozó 6 elemit végzett titkárt és a megfelelő szakmai és politikai képzettséggel rendelkező, egyébként is felkészült embert. Végül is általános megállapításunk az, hogy tartalmasabbak az.anyagok amiket a VB tárgyal és a határozatok is, amiket a VB hoz*/ illetve amik a VB elé kerülnek. l _______________________* ________ mm >