Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1980 (HU BFL XXXV.14.a/1)
1980-02-23
i A fiatal szakmunkások közül a továbbtanulásra negieleíkiválasztása igen sok vállalatnál felszínes, mondnatnan acLnj.I nisztrativ tevékenység. Sajnos volt alkalmunk tapasztalni - főleg az előkészítő tanfolyamon, de meg az ^.intenzív szakaszban is, ahol pedig már felére csökkent a létszám - nogy_ sokan szinte minimális felkészültség nélkül* vagy egyszerűen nem megiIELelő hozzáállással leltek beiskolázva. A többszöri szülés végül is általában megfelelően működik, de meg az egyetemre bejutottak némelyikével kapcsolatoan is ielmerülhet: vajon ezt akarta- e a SZET-rendelet szelleme? Szeretném ismételten leszögezni, hogy a döntő hibát avallaiaoi - kiválasztásban látom. Bizonyos mértekben az előbb emlioettei összefüggő probléma a következő. Az egyetemre xelvext szakmunkásokkal" való törődés, itt nem az egyetemre gondolok, mert azz a], együtt, hogy a mi garnitúránk volt az első a közgazdaságtudományi Egyetemen es nekünk kelleti- vallani a oOk esetben nem könnyű úttörő szerepet, az egyetem állami voe<-ctése részéről mutatkozó törődést jónak ertekeljuk. r Sajnos a vállalati oldal nem ennyire egyertelmüen pozitív. In-en nagyok az eltérések. Van jó példa, de nagyon rossz is, ahol legfeljebb az anyagi támogatásban^merul ki a kapcsolax. A jövő szakmai elképzeléseinek tisztázása az uxolso pi-ulanaora maradt. A vállalatokat ilyen tekintetben nem ellenőrzik, a hallgató jobb híján megkeseredetten gondol a voLana szeretett vállalatára. Mint a beszámolóban is olvashatóul:, kerületünkben jelentős erőfeszítések történnék az idősebb enoeiek megsegítésére. Úgy érezzük, hogy a társadalom másik jelentős rétegének, az ifjúságnak is tag lehetősegek nyílnak. íermészetesen miután nem a kerületben lakom, a kerxilebben 10- '■ lyó oktató-nevelő munkáról csak az egyetemünkről vannak tapasztalataink. Az MKKE-n, mint a legpolitikusabbnalc tartott eryetenen többségében becsületesen, xello_polixikai elkoxelezettséggel készülnek a hallgatók jövendő ^pályájukra. ke- _ szülnek,' hogy tudásukat majdan közgazdaszlcenx a népgazdaságban, vagy éppen ebben a kerületben hasznom csak. Az egyexernen folyó munkára egy jellemző, de kritikusan azt is el kell mondani, hogy az utóbbi években - úgy erezzük - a hallgató - fiatalos lendületen némileg vesztett érékébőlrésokkenl azoknak a száma is, akik bátrán élnek, foleg^10rumokon a direkt politizálás eszközevei. Ezen problémák megoldana tér mészetesen komoly feladatokat ró a parttag hallgatókra e.a KISZ-szervezetekre egyaránt, es itt egyáltalán nemcsak a pártépítésről van szó. , , , „ Szeretném azonban felvetni azt is, hogy a nonezsogeimne.hozzájárul a tágabb társadalmi környezet, ezen belül hazank 01:8zépiSkolafkápzáS kiszélesedésével - ami természetesen 7;, progresszív folyamat - sajnos holtonként színvonalbeli eses, egyenetlenség tapasztalható. Ez kesobb^az egyetemen mar x elérő sí tve érezteti hatását. Még mindig őrződi.: .az oixoro színvonalú középiskolai oktatás mellett a származásból adodo különbség. A jövőben sokat várunk az oktatási rcxornto._*feG addig is' nekünk is összegeznünk kell tapasztala vaumat e» meghatározni közvetlen feladatainkat. : *________