Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1975 (HU BFL XXXV.14.a/1)

1975-02-08

1 * MIMMB ’ f] fe \ /,„ ’ Z\ *- Y 5 - i a I KISZ-szervezeteink előtt álló legfontosabb feladatokat a Pártbizottság beszámolója abban jelöli meg, hogy erősítsük hatásunkat a munkásfiata­lok körében, valamint tegyünk többet a fiatalok általános műveltségének növeléséért. E feladatokat magunkénak érezzük. A párt ifjúságpolitikai határozatát számos olyan állami intézkedés kö­vette, amelyek a végrehajtás kereteit, lehetőségeit adják. Legfontosabb közülük az Ifjúsági Törvény megalkotása. Az ifjúsági parlamentek, diákparlamentek tapasztalatai azt mutatják, hogy KISZ-szervezeteink többsége felelősséggel ól a kapott lehetőséggel, s kötelességeit is látja, azonban még a munkahelyi demokrácia fejlesz­tésében komoly tartalmi ós szervezeti feladatok vannak. A párt XI. Kongresszusának irányelveiben, a kerületi Pártbizottság be­számolójában megfogalmazott feladatokat magunkénak valljuk, megvalósí­tásáért a kerület 122 KISZ—szrvezetében és 15 títtörőcsapatában dolgoz-0 ni fogunk. A KISZ KB 1974. áprilisi határozata a szövetséggel, tagjaival szembeni fokozottabb követelmények teljesítését fogalmazza meg. Évente a taggyű­lések fóruma előtt minden egyes IGCSZ-tagnak a közösség előtt álló fela­datokból vállalnia kell, vállalását ós annak teljesítését a taggyűlés­nek minősítenie kell. Minden egyes tag megbízatásának teljesítése a dön­­! | tő kritériuma annak,Hiogy a közösség évente kiket tart alkalmasnak rá, hogy a szövetség tagjalegyen. Az egyén és a közösség felelősségének erő­sítésével, a párt ifjúsági szervezetéhez méltó munkává}- kívánunk hozzá­járulni a XI. Kongresszus határozatainál: teljesítéséhez. E munkában a jövőben jobban kell igényelnünk a kerület régi, kommunista harcosainak tapasztalatát, segítségét; politikai hivatásunk betöltéséhez napjainkban ^ is adott segítségüket köszönjük, s Ígérjük, példájukhoz hiven dolgozunk. Hazánk felszabadulásának 30. évfordulójára készülve egyre több szó esik a Szovjetunió harcairól, eredményeiről, ifjúságáról. A közeli napokban a Szovjetunióból érkező bókevonat kommunistáit fogadjuk kerületünkben. Olcner Ernőné a SZIM PB tagja: A SZIM dolgozói nevében üdvözli a pártértekezletét. Hozzászólásában a vállalat szocialista terigádmozgalomban elért fejlődéséről szeretne szól­ni. Az elmúlt 4 óv alatt a brigádmozgalom jelentős eredményeket ért el. Pl, 1970-ben a forgácsoló üzem 19 brigádja közül csupán ó volt szocialista brigád. Az eltelt időszak alatt ez a szám jelentősen növekedett, a mun­kabrigádok többsége elnyerte a "szocialista" cimet, ami megfelel a KB határozatának - mivel elősegíti a tartalmi munka javulását -, ezenfelül s nagyban kihat a gazdasági és politikai feladatok sikeres teljesítésére, 0 '■ ■■ //■.'% + ' 'x>r 1 ‘feli \\Zhi4 ‘ É * 0 1 fim. b ] tó ” /■■.fit . . —— > * ----- - - - ^ .....

Next

/
Oldalképek
Tartalom