Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.14.a/1)
1962-10-17
1 i- 34 -Varga Istvánj/Lámpagyár 6338 műhely./ Az üzem dolgozói egyetértenek a Központi Vezetőség határozatával, de vannak olyan dolgok, amelyekkel úgy érzi kicsit nagyobb segítséget kellene kapna. Először is a birói Ítéletek az utóbbi időben túl enyhe büntetést szabnak meg. Pl. sikkasztás ügyben. y A dolgozók kérik, hogy az ilyen esetekben az Ítélet mindenkor jogerős legyen és tekintet nélkül arra, hogy az illető vezető beosztású, vagy csak egyszerű dolgozó ne lehessen appelláció. \ Másik dolog a kisiparosok helyzete. Leszögezi a Központi Vezetőség határozata, hogy az állami ipar nem tudja még kielégíteni a tömegek igényeit, tehát lehetőséget kell adni a kisiparosok működésének. De ne engedjük ezeket túlzásba esni. Pl. alkalmaztatas vonalon. A felvetést azért is érdemesnek tartotta, mert emlékszünk, hogy a Központi Vezetőség 1960 szeptember 2u.-i határozata leszögezte a normák rendezését. A dolgozók tudomásul vették és komoly munkát végeztünk ezen a téren. A normarendezés nem egy kedvező intézkedés, amit a dolgozók szívesen vesznek. Ennek ellenére a dolgozók becsülettel megállták helyüket, amit a termelési eredmények bizonyítanak. Szeretné, ha a küldöttek segítenének abban, hogy a Budapesti Pártbizottság küldöttértekezletén javasolják ezeket a Kongresszus elé. Sok esetben olvashatunk hivatali hatalommal való visszaélésekről is. Az Ítéletek meghozatalával kapcsolatban megemlíti még, hogy 1956 előtt magzat elhajtásért 15 évet kaptak orvosok. Most úgy elszaporodtunk, hogy az iskolák nem győzik befogadni a gyerekeket. Mindezek a kérdések foglalkoztatják a dolgozókat. Regős Bélaj /Sertésvágóhíd./ A Sertésvágóhíd dolgozóinak harcos üdvözletét tolmácsolja. az elmúlt három év alatt a Sertésvágóhíd munkája is javult és ennek eredményeképpen 1961-es évben a Minisztertanács és SZOT vöröszászlóját elnyerték. Ezt több tényező befolyásolta. Elsősorban elősegítette az MSZMP helyes politikája, melyen keresztül többek között a mezőgazdaság szocialista átszervezését megvalósítottuk. Ezzel ütemesebb lett a munkájuk is és ezen keresztül kapacitásukat jobban kitudták használni, amely további eredményekhez vezetett és javította a húsellátást. ............. >7 juwflir 4 •> ^ ------ - v -- - - -................- - - —— - -■ - - ------------------- --------- --......................