Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Tudománypolitikai Munkabizottság, 1986 (HU BFL XXXV.13.a/12)
1986
j 1 * ' J 90 ESZMECSERE tűk el őket. De lehet töprengeni sikeresebb szakágazat eredményei felett is. Méltán vagyunk büszkék mezőgazdasági eredményeinkre, ritkán jut azonban eszünkbe, hogy terméseredményeink mögött a ráfordítási költségek magasak (sokkal magasabbak, mint a fejlett országokban), és ez gyakran piaci versenyképességünket is erősen korlátozza. Nemzeti jövedelmünk mintegy felét iparunk teremti meg. Az említett jubileumi konferencián sokan korholó szavakkal illették, különösen az irányítását. Nem vitatható, hogy a kritikák indokoltak, csak éppen hiányosak. Nem fogalmazzák meg. hogy azért „olyan" az ipar, amilyen, mert mi magunk is „olyanok" vagyunk, legfeljebb a mezőgazdaságban ez nem annyira szembetűnő. -"tü. ^ • • • Milyenek vagyunk hát? Röviden: alacsony a munkaerkölcsünk, lazák a társadalmi normáink, tudásunk nagy részén hézagok mutatkoznak, deformálódott az értékrendünk, nemcsak tnyagi eszközeinkben, hanem gondolkodásmódunkban sem vagyunk eléggé felkészülve, hogy lépést tartsunk a körülöttünk zajló tudományostechnikai forradalommal (az utóbbi időben ezt a kifejezést is óvatosan kerüljük mert nálunk nehányan ügy döntöttek, hogy ilyen nem létezik). Nem arról van szó, hogy „azok az országok” csak szorgalmas és okos emberekből állnak, felvértezve a tudomány és a technika minden eszközével legújabb vívmányaival: a körülményeikből fakadó kényszerhelyzetek, érdekviszonyok nem engedik meg nekik a lemaradást, az elernyedést. Nálunk a 'é.rsada'mi rend szociális biztonságát rosszul értelmezzük, előnyös társudalm, c/aziiasáat lerendezkedésünket minduntalan olyan teher próbáknak vetjük ti melyek etc ítéléséhez a társadahm erőfeszítéseiből fakadó energiákat elun.amlv'K Valamikor több volt ai ilyen jellegű teher, mint amennyi cívise " ur akki r> értéktermelő folyamat /ehetővé tett (gondoljunk a régebb > r gata»’krai de a mai helyzettel .ven lehetünk elégedettek Lehet, hoqv . r>e- •-•arányok 'omlása" meg a „begyűrűzés” nagyon is élő, égető gondunk, í úr <1 issünk mar el a felismerésig hogy másoknak is begyűrűzik és mégis f- idnek’ Es egyáltalán nem azért gazdagodnak mert ott kapitalizmus van hanem azért mert jól szervezik és végzik a saját munkájukat, érdekeltek ■O abban s egyéni letúk és egzisztenciájuk is függ attól, hogy a versenyben le ne maradjanak ezért nem kell sem biztatni, sem kényszeríteni az innovációra őket. Aki pedig nem boldogul a munkájával, az nem kerülhet át más hasonló munkakörbe újra próbálkozni, hanem törvényszerűen megbukik. Fr a bukás valódi, amelyen anyagilag é3 erkölcsileg is sokat lehet veszíteni Nincs kipámázva a „védőháló” a „trapézon” dolgozók alatt úgy, mint mond* juk, nálunk. Az igazság kedvéért tegyük hozzá, hogy ha nem is kipámázott, de védőhálóra szükség van a jól értelmezett szociális biztonsághoz. A reform óta nálunk is sokat változott az érdekeltség, nőtt a gazdálkodás önállósága De ezzel együtt terebélyesedett a szabályozórendszer, és lassan kezd átte- 1 kinthetetlenné válni. Néha az a kényszerképzet támad, hogy jogalkotóink sem bíznak a jogszabályok helyességében, mert a rendeletekkel egyidejűleg jönnek létre azok a kiskapuk, melyek a kijátszásukat teszik lehetővé. így kisebb mértékű az érdekeltség pövelése és nagyobb az értékrend körüli zavar, melynek következtében nem az jár jobban, akinek a szabályozás segítségével kellene, hanem az, aki hamarabb felismeri, hogyan tud a társadalmi vagyonból érdekcsoportjának vagy magának többet „kitermelni". Egész létszám- és bérpoliii‘ kánkat átszövik az ilyen jellegű problémák. Központi létszám- és bérgazdái- J kodásunk a vezetőket évtizedeken keresztül a túlbiztosításra való törekvésre 1 ösztönözte. Mai hatékonyságnöveléseink mögött gyakran csupán e tartalékok „morzsolgatása" húzódik meg. Bízni lehet azonban abban, hogy még ez is hasznos, mert egyszer ez a felesleges teher is eltűnik. De mi lesz akkor? a '"'N ' I" ■ -- -J______________________■ -
