Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártépítési Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.13.a/10)

1985

1 1i t Pártbizottságunk a Politikai Bizottság 1984.évi julius 31-i döntóso alapján a VIII.kér. Pártbizottság kiválasz­tása, állásfoglalása szerint került azok közé az üzemek közé, ahol VB nélküli Pártbizottság működik. A kisórlet sikere érdekében az előkészitő munkát Párt­­bizottságunk megválasztása, a pártértekezletünk előtt meg­kezdtük . Az előkészítés és felkészülés során a kerületi Pártbizott- Ságtól a káderek kiválasztásának, de az új munkarendünkhöz, ^ munkamódszerünkhöz tartozó kérdéseinkhez is kaptunk számot­, I tevő segítséget, szempontokat és ajánlásokat. A kisórlet számunkra kettős jelentőségű. I J Pártbizottságunk ugyanis egy korábbi döntése alapján a párt­alapszervezetek munkája hatékonyságának, a környezeti kap­csolatok javítása érdekében a közel loo fős vagy azt mégha­­ladó alapszervezeteket átszervezte, decentralizálta. Miközben tehát mint kísérleti, egyfokozatú Pártbizottság a 1 munkáját megkezdte, a munka megszervezésének, irányításának és ellenőrzésének feltételeit egy erősen koncentrált, cent­­^ ralizált irányitó testület és egy tagoltabb decentralizált irányított környezet szervezeti struktúrájának Megfelelően kellett kialakítani, megteremteni. H. A PB hatáskörébe tartozó vállalati szervezeti egységekben 1 2 loo fő dolgozik., a párttagság létszáma 367 fő /17,5 % /, az irányított alapszervezetek száma 9, a pártcsoportok száma 38. 1 I 1 I i -i—.___£--------------------------------------------------*--*— ■ ■■ ~ ........ I.

Next

/
Oldalképek
Tartalom