Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártépítési Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1983 (HU BFL XXXV.13.a/10)

1983

‘Ws -im 1 'É -;v 1 i u- 6 -mény elkövetése esetén -• még akkor is, ha a Bíróság enyhe Ítéle­tet hozott Ügyében - az alapszerrezetnek a pártbél ki kell zárni és csak ezt követően javasolhatják a kerületi párt- végrehajtó­­bizottságnak a Méltányos elbírálás alkalmazását. Ezt az eljárást sok helyen a pártdemokrácia megsértésének érzik, a taggyűlések hatáskörének a korlátozását látják benne. Ezért több helyen elő­fordult, hogy a KEB Útmutató újbóli ismertetése után sem szavaz­ták meg - bűncselekmény esetén - a pártvezetóség kizárási javas­latát. A pártszervezetek munkájában - különösen az önálló fegyelmi jog­körrel bíró pártbizottságoknál - az elmúlt ldószakban jelontóo szerepet kapott a fegyelemrenoveló, megelózó tevékenység. Figye­lemmel kisérték azokat a jelenségeket, amelyek hatással voltak a pártfegyelem alakulására, negatívan befolyásolták o közmorált, az egyének életmódját, életvitelét. Az alapszervezetek többsége felismerte, hogy a párttagságra való felkészítésnek a negolózó munka szempontjából nagy jelentősége van, ezért arra törekedtek, hogy a leendő párttagokkal megismertessék a párt erkölcsi köve­telményeit. A megelőző tevékenység hatékonysága azonban nem mind denhol érvényesült egyformán. Az a tapasztalat, hogy néhány párt­­szervezetben csak azokkal a fegyelmezetlenségekkel és coak akkor foglalkoztak, amikor a fegyelmi felelősségrevonás már elkerülhete'~V len volt. Néhány helyen a fokozatosság elvének betartását is meg­sértették. A pártfegyelmi büntetések nyilvántartása, a büntetésben részesült párttag munkájának, magatartásának figyelemmel kisérése a párt­­büntetések törlése nem megnyugtató a pártszervezetekben. Ez a meg­állapítás főleg a közvetlen irányítású pártszervezetekre vonatko­zik. Nem foglalkoznak rendszeresen a pártbttntotések törlés énok le­hetőségével. Ezért indokolatlanul magas a 3 évnél is tovább érvény­ben lévő pártbüntetések száma. Gyakran csak a kerületi Pártbizott­ság jelzése alapján teszik ezt. Az önálló fegyelmi jogkörrel rendelkező pártbizottságoknál a párt­büntetések felülvizsgálata és törlése rendszeres. 5/1 ___T T..—

Next

/
Oldalképek
Tartalom