Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Gazdaságpolitikai Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1982 (HU BFL XXXV.13.a/9)
1982
I á- 7 -Franklin Nyomd á-nál, ahol a teljes termékskálájuk ebbe a minősítési csoportba került besorolásra. A nem helyettesíthető termékek jelentős volument képviselnek a G a n z-M á v a g -nál pl. házgyári szenélyfelvonókból, valamint olyan termékekből, amelyek gyártásának fenntartását állana rendelkezések írták elő. A nem helyettesíthető termékek tőkés exporton belüli részaránya nem jelentős /: 1980. és 1981. években mindössze 2,0, illetve 2,1 % volt. :/, a tőkés inport-tartalmuk ugyanezen években 20, illetve 21,5 % között mozgott. Leállítandó termékek A leállítandó termékek volumene 1978. és 1981. évek között 830 mFt-tal, azaz 63 %-kal csökkent. Az árbevételhez viszonyított részarányuk az 1978. évi 5,9 %-ról 1981. évre 2 %-ra csökkent. ' . I A leállítandó termekek volumene a vizsgált 3 évben a legnagyobb mértékűén a T A U R U S-nál, az Állami Pénzver ő-nél .és a Május 1. Ruhagyá r-nál csökkent. Az említett válla^ latoknál az árbevételen belüli részarány is az átlagos 4-5 %-ról 1 %-ra, vagy az alá csökkent. A Gábor Áron Gépgyárnál az 1981. évi különválásból következően a korábbi termékszerkezet újraminősítésre került, igy az 1981. évi termékszerkezetben már kijelölték a leállításra tervezett termékek /: elsősorban öntvények :/ körét. A Ganz-Mávagban 1978. és 1981. években 470 mFt-tal csökkent a leállításra tervezett termékek értéke. A leállítandó termékek tőkés exporton belüli részaránya az 1978. évi 1,9 %ról 0,3 %-ra csökkent, tőkés inport tartalmuk nincs. A leállítandó termékek árbevételen belüli részarányának ilyen mérvű csökkenéséből következően, a vállalatok erőforrásaik átcsoportosítását a korszerűbb termekszerkezet irányába már az előző években végrehajtották. III. r*' A pártszervezetek szerepe a termékszerkezet fejlesztésére irányuló gazdasági feladatok megvalósításában. A KB. 1^77. október 20-i határozata megjelölte a pártszervezetek feladatait és a termékszerkezet korszerűsítésével kapcsolatban. A kerületi pártbizottság arra törekedett, hogy a vállalati pártszervek rendelkezzenek e feladatuk ellátásához szükséges informáltsággal. Ennek érdekében össztitkári értekezleteken, kibővített testületi üléseken kaptak a pártszervezetek ténybeli és módszerbeli iránymutatást. i A tevékenység főirányát a vállalatok hosszú- és középtávú programjainak testületi megvitatása és elfogadása jelentette. Ennek keretében felhívták a l figyelmet a programok végrehajtásának politikailag meghatározó feltételeire. A Ganz-Mávag PVB 1979. májusában a gyártmányfejlesztési tevékenységet tekintette meghatározónak, s szükségesnek tartotta a belső éráekeltségi rendszer [ feladatokhoz történő hozzáigazítását. A TAURUS 20 éves távlati termékfejlesztési programját, majd erre épülő j középtávú tervét testületi ülés tárgyalta, és felhívta a figyelmet az emberi l tényező meghatározó szerepére. | Az SzVT a körültekintő beruházási-fejlesztési politikát Ítélte a legfontosabb-I nak. I í ^ i i " , . . r — — ■ -------* rtp