Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Vezetői értekezletek üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.13.a/8)

1985. IV. negyedév

- ' é p- 4 -beavatkozik a vállalat gazdasági életébe* káder- és személy­zeti munkájába. A másik tábor - ide tartoznak például a FVB [ tagjai, jzervozeti vezetői és több beosztott gazdasági vezető is - azon az állásponton vannak, hogy néhány gazdaság;! vezető, különösen személy szerint az igazgató, nera hajlandók elfogadni a gazdasági munkában a pártirányitást és ellenőrzést. Tapasztalataink szerint a viták gyakran személyeskedéssé fa­julnak a két tábor tagjai között, megmérgezvén a munkahelyi légkört, olyannyira, hogy már a normális napi munka végzése is akadályokba ütközik, "gyes dolgozók tevékenységének megíté­lésekor egyre kevésbé a végzett munka színvonala a mérvadó, hanem inkább az, hogy az illető "melyik oldalon áll". A munkahelyi légkör ilyetén való alakulásában az első számú felelősség a vállalat igazgatóját terheli. Az irányító appa­rátusban tapasztalható feszültségek fő vénerrrFaz igazgató nem megfelelő vezetési stílusa - amelyre részletesebben a követ­kező fejezetben térink ki a vezetés együttműködésében tapasz­talható problémák kapcsán. Számos jele tapasztalható például annak, hogy az igazgató - 6a néhány közvetlen beosztottja - nem megfelelően értelmezi az üzemi demokráciát. Az idén rnú-i s­jusbati például - nunkatorvénok megfolelóen - a párt és a | szakszervezeti bizottság együttesen napirendre tűzte az üzemi demokrácia helyzetének megtárgyalását. Ehhez elősotos fölmérést végzett a dolgozók körében, amelynek során mintog-y 430 ember­rel beszélgettek el. Az igazgató a felmérés eljárását - mivel szerinte minden dolgozó véleményét a gazdasági vezetője jelen­létében kellett volna kikérni - nyilvánosan "gestapos" raód­­j szemek titulálta. /A felmérés és az azt követő határozat e­gyábként a munkahelyi demokratizmus helyzetét megfelelőnek Ítélte ncg a személyzeti ős oktatási főosztály, valamint a l gazdasági szakszolgálat egyes területei kivételével, A hatá­rozat felhívta o területei-: gazdasági vezetőinek figyelmét, 1 hogy a rendelkezésükre álló eszközökkel tegyenek meg mindent a munkahelyi légkör javítására./ | '•Üj-____________________-__________________________________________________________________________ > > I ,

Next

/
Oldalképek
Tartalom