Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Vezetői értekezletek üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.13.a/8)

1984. I. negyedév

: , « i • y- 2 -5, / Kérik, hogy a központi helyen lévő közterületekre /Szabó Ervin tér, Mikszáth Kálmán tér, stb,/ ne feltűnő szinü lánckorlátokat rakjanak, hanem kőedényeket. Szebbé tenné a városképet, A Muzeum utoa teljes lezárását kérik, a gyerokek részére kerékpáro­zási lehetőséget kellene ott biztosítani, igy "kitilthatók" lennének a nagyobbak a Muzeum kertből. 6, / Kérik a Vidám presszó fűtésének negvizsgáltatását, a kéményseprői szakvélemény szerint is szénmonoxid gáz érezhető a lakásokban. — 7,/ A József krt, 85-ben a tetőszerkezet hibái miatt beáztak a felső la­kások. A plafon kijavittatása kinek a feladata? 8,/ A Csepreghy u. 1, függőfolyosójának javítását a rosszul elvégzett munkák miatt kérik, ne fizessék ki a kivitelezőnek, A résztvevők egyöntetű véleménye szerint a tanácselnök-helyettes ragyo<g<5, széleskörű előadást tartott, A jól felépített anyag sok kérdésre már előre megadta a választ, igy valóban csak közérdekű, sokakat érintő kér­déseket tettek fel o jelenlévők, A számtalan javaslat is arra onged kö­vetkeztetni, hogy az ott élők nem csak a hibákat látják, de készek azok kijavításából is részt vállalni, P Budapest, 1984. március 28. / V K '' ‘' í <'■* ^ U> -t í < G\ZO^S^G £] Busa Klára 'Te a H&/1/ VIII. kér. Bizottsága • v\ W I ' •> ^ #./ titkára stsz,s 65/1984. j ____________________% ^ ^ ;

Next

/
Oldalképek
Tartalom