Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Vezetői értekezletek üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.13.a/8)
1984. I. negyedév
I I ■ -1 : (f ■?- 5 -9,/ Egyéb kérdésekt- Az ongedély nélküli árusok többség© cigány, akikkel szemben úgy látszik a rendőrségünk tehetetlen, mert zavartalanul árusítanak ugyanazokon a holyeken, Az igazoltatások során pedig eldöntheti lenne, hol laknak, van-e egyáltalán lakásuk, nem a közeli vidékről utaznak-e nap mint nap fel Budapestre.- Az ország lakosságának közérzete jé, de nem biztos, hogy a kerület lakosságának közérzete is jé. Hogyan lehet jé a közérzet, ha aládúcolt, romos, pince-, komfort nélküli lakásokban élnek, ha pől^ dául 10 éve szenvednek a METRO-káros lakásokban élők, A kerület lakéi ismerik a helyzetet, a múlt örökségét, a múlt szolgáltatásait, A kerület lakéinak a tudata magas fokra emelkedett, felismerik a lehetőségeket, a lakosság tájékozott az eredményekről, erőfeszítésekről. A lakossági közérzet a társadalmi munkások tévé teenységétői Í3 függ. Ebben az irányban kell továbbfejleszteni tevékenységünket, tudatosítani koll, hogy az ország gazdasági helyzetéből adédéan mi jut a kerületnek, a lehetőségeken belüli döntést pedig bizzák a választott tisztségviselőkre, I I r (| BIZOTTSÁGA^ .. .. i ( Baba Klára ,a HNÍ' Vili. kor. Bizottsága —titkára Kapják; - HNP Budapesti Bizottsága- MSZMP VIII, kor. Bizottsága- VIII, kor, Tanács- HNP korületi elnökségo stsz. : 60/19S4, 1 ky \mr.----------------------------—— ""J ~ " " “ * l,r ■—■■ ■ mm* -■ •