Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1987 (HU BFL XXXV.13.a/4)

1987-06-04

Í » jsip I |i - 13 -Feladataink: 1. / A gazdaságirányító, szervező, ellenőrző munkában- az eddigieknél még nagyobb szerepet kell vállalni az Igazgatóság VII. ötéves tervében szereplő célkitűzések megértetésében, elfo­gadtatásában, megvalósításának cselekvő támogatásában- az éves tervek teljesítésében fel kell lépni minden olyan maga­tartással, cselekvéssel, gondolkodással szemben, amely hátráltatja azok megvalósitását- nagy figyelmet kell fordítani arra, hogy a testületek állásfog­n lalásai, határozatai a gazdasági folyamatok politikai elemzésén alapuljanak 2. / - A párt káderpolitikai elveinek következetes érvényesítésével elő kell segíteni az Igazgatóság gazdasági, politikai feladatainak szinvonalasabb végrehajtását. Alapvető feladat a párttisztségvi­selők és utánpótlásuk felkészültségi, politikai képzettségi szint­jének emelése 3. / - Az agitációs és propaganda munkában fokozni kell a szóbeli agitáció szerepét. Hatékonyabb szervező munkával növelni kell a tömegpoli­­r> tikai oktatásban résztvevő párttagok számát, különös tekintettel az MCSV I., II. és Feldolgozó alapszervezetekben 4. / - A Pártbizottság alapszervezeteket irányító munkájában fokozni kell a közvetlen helyszíni segítségnyújtást az instruktori rendszer hatékonyabb működtetésével 5. / - Az alapszervezetek önállóságát, kezdeményezőkészségét fejlesztő új módszerek keresése, bevezetése « r 1 J........ ■ • ................................. ...“

Next

/
Oldalképek
Tartalom