Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1987 (HU BFL XXXV.13.a/4)
1987-12-10
Ul I- 4 -A fővárosi tanácstagi csoport november 24-i ülésén megtárgyalta a Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottságénak a kormány gazdasági-társadalmi stabilizációs munkaprogramja tanácsi végrehajtására vonatkozó feladattervét, valamint a Fővárosi Tanács 1988, évi tervének koncepcióját. A lnkóbizottsági vezetőség november 25-én tartotta ülését, melynek napirendjén szerepelt "A VIII,kor. Tanács és a Végrehajtó Bizottság által a lakóbizottságok szervezésére, irányítására és működésére meghatározott feladatok ismertetése, azok megvalósításával összefüggő tennivalók", az 1938. évi munkaterv-tervezet és a "8 órát a VIII. kerületért" társadalmi munkamozgalom 1987. évi elszámolásával kapcsolatos feladatok. December 4-én a tanácsi bizottságok elnökei részére tartott értekezleten a VB titkár értékelte a bizottságok 1987. évi munkáját, javaslatot tett az 1983,. évi munkatervhez és a beszámolókhoz. A titkárságvezető felkérte a bizottsági elnököket "Az 1907. évi tanácstagi beszámolókon elhangzott kérdésekre adott válaszok tartalmának, az elintézés módjának vizsgálata, azok helyszíni ellenőrzése" című vizsgálat lefolytatására és ismertette az ezzel kapcsolatos feladatokat, A bizottsági el( nökök i7 évi munkáját ajándékutalványok átadásával köszönték meg. Valamennyi politikai körzetben megtartották a lakóbizotts^gi elnökök, felelősök, körzeti pártalapszervczetuk titkárai, tanácstagok és HHF aktívák részvételével a közrend, közbiztonság helyzetéről; a körzeti megbízottak és a lakóbizottságok együttműködésének tapasztalatairól1, a kerület közegészségügyi helyzetéről szóló tájékoztató ...löaLÓ-sok-v;.. Az előadásokat a kerületi Rendőrkapitányság és a K3S2 vezetői jél politizálva, alapos szakmai felkészültséggel tartották meg. A meghívottak közül 60-65 %-ban jelentek mén. A tájékoztatókon a résztvevők n témák iránt nagy érdeklődést tanúsítottak.. A közrend, közbiztonság témájával összefüggésben elismeréssel szóltak a körzeti megbízottak és a j lnkóbizottságok együttműködéséről. Szükségesnek tartják a jövőben is a. jó együttműködést az állampolgári fegyelem további javítása érd .kében több helyen felvetették, hogy nem zárhatók a kapuk és a pinceajtók. A lakónyilvántartó könyvek naprakész vezetése érdekében a lakébizcttságok felajánlották segítségüket. Egyetértettek a Bűnmegelőzési Bizottság megalakításával és kérték, hogy a lakóbizettságok mérjék fel a közrend, közbiztonság szempontjából legfertőzöttebb területeket, A második napirendhez szólva körték, hogy az állattartás szabályainak betartására nagyobb gondot fordítsanak az illetékesek, kiemelten foglalkozzanak a kutya, és macskatartás, a galambetetés k^ros következményeivel. Többen jelezték a lakóházakban előforduld rovarok /csótány/ megjelenését és kérték, hogy a KÖSZ a jövőben is kezdeményezzen intéz• kedéseket az illetékes szerveknél a lakosság egészségvédelme érdekében. |í| [ Budapest, 1987 december 0. i't (f'-v . / Dr. Molnár Pereme / tanácselnök^ I________________________________ ****** •> ■ I I . . ________________