Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1987 (HU BFL XXXV.13.a/4)
1987-11-19
I __ ,ú * rp » _ 4- 2 -Az új oktatás?, törvény bevezetésének tapasztalaraj Az oktatási törvény ás a végrehajtását szolgáló miniszteri rendelet megjelenése után a nevelőtestületek hozzákezdtek a dokumentumok megismeréséhez, értelmezéséhez. Sok kérdésben különféle nézetek élnek még egy ideig és egy-erjy testületen belül is véleménykülönbségek lehetnek az iskolai önállóságnyitottság és a demokratizmus kérdésében Az oktatási törvényhez kapcsolódó jogszabályokból adódó feladatok vénróhajtása komoly erőpróbát jelentett mind az irányításban dolgozók, mind a pedagógusok számára Dicséretes az a felelősségtőljo3 munka, elismerésre méltó az a helytállás, amelyet nevelőtestületeink vezetőikkel együtt a feladatok minél eredményesebb megvalósítása érdekében kifejtettek Külön kiemelendő ez azért is, mert igen nehéz objektív és szubjektív feltételek kőzett kellett és kell a jövőben is az oktatási | törvényből adódó tennivalókat végrehajtani, A végrehajtó bizottság az oktatási törvény bevezetésének tapasztalatar* iról szélé tájékoztató jelentést elfogadta Utasította a MES osztály vezetőjét, hogy az előterjesztésben meghatározott feladatokat az intézmények vezetőivel ismertesse és azok végrehajtásáról, folyamatos ellenőrzéséről gondoskodjék í ' •[■ ■-óró-jó/róv A VIII,kor. IKV 1533, évi címjegyzéke A vállalat az .1938 évi címjegyzékét a népgazdaság jelenlegi helyzetének szemelott tartásával állította össze, A tervezés során figyelembe vette az országgyűlés azon határozatát, hogy n reális helyzetet értékelve minden vállalat évenként köteles elkészíteni az éves tervét és azért a tervért sokkal nagyobb mértékben felelés, mint eddig, A kibontakozási programból adódó feladatok, valamint a szerkezetváltás követelményei még rendelőtökben nem jelenhettek meg, de a különböze vezetői értekezleten elhanazott tájékoztatások figyelőmbe vételével az r> 1530. évi tervet már össze lehetett állítani A terv mostani elkészítését indokolja az a követelmény is, hogy a nehezebb gazdasági körülmények között még tervszerűbben, jobban előkészítettem és jobb minőségben kell dolgozni, ehhez pedig az szükséges, hogy mindenki időben megismerje feladatait és arra megfelelően fel tudjon készülni. A végrehajtó bizottság a VIII.kor. Ingatlankezelő Vállalat 15C3. évi .1 nkéházf elúj í tás i tervét- 1907-ben szerződött áthúzódó munkák 106,560 oft- 1900.. évi előirányzat 247 901 oFt •- naturális 1909-re áthúzódó munkák 246 100 cFt összegben jóváhagyta Utasította a vállalat igazgatóját, hogy a jelönien még sok vonatkozásban bizonytalan gazdasági helyzetet is figyelembe véve minc-ont köves sen el a terv maradéktalan teljesítése érdekében A részletes felújítások és bontások tételes jegyzékét a jelenleg jóváhagyott keretek figyelembe vételével az 1988, februári végrehajtó bizottsági ölesen terjessze elő tájékoztatás végett. i /(CM I I 1 1