Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.13.a/4)

1986-06-26

r—^ - im e, 4 ■ I í | fi * , „ , . . ., , „„„„,,p7f>ti€bb munka politikai feltételeit, olyan TáiéfkQZffCa&Ó a. BME"n’ az 1 kerületben működő akadémiai nek megfelelően. Gyakran voltunk elnezoek - ióffkört alakítunk ki, amelyben a jól - , . • társadalomtudományi intézetekben. Többségük olyan visszásságokkal szemben a társadalmi elet hangú , g és anyagi elismert- ® gazdaSttgpofífifcfiíl segítette a gazdaságpolitikai célkitűzések meg­számos területén, amelyekkel szemben ma erus ^egze ahol nem nézik el a hanyagságot, az OÚTÜItSSPOkPOl ertetesét. Néhány helyen (pl. a SOTE-n) na­ellenérzést tanúsítanak mind a parttagok, mind sege v , h^ ^ ^ gazdálkodást, a késése- P P gyobb volt a várakozás, egy-két helyen pedig a pártonkívüliek. Ma mar a párt XIII. kongresz- a y g k^ megánapodások be nem tar­­(Pl a Magy^ Hajó- és Darugyárban) nem jól si­szusa határozatainak végrehajtásában e terule- két, az a . került a rendezvény. Az előadás hosszú, a gya­ten is számíthatunk tömegtámogatásra, és ez tasat. , ,. a, mqzmd .. „ . korlati tapasztalatokat mellőző túlzottan elvont szavatolja feUépésünk eredményességét. A na- Politikai munka, de bátrán mondhatjuk, poli- Az MSZMP Központi Bizottsága Titkársága ha- szakmai jellegű volt ’ ^ gyobb fegyelem, rend, szervezettség érdekében tikai küzdelem ez a javából. Nemegyszer kell tarozatának megfelelően 1986. február 10-23-a folytatandó agitáció és propaganda ma már tö- demagógiával, hangoskodással, esetleg régóta kozott a VI oteves terv teljesítéséről, a VII. öt- ^zevont ertelm.seg! retegpártnapok szerve­meaieénvt feiez ki és ezért ennek képviselete a berögződött, hibás szemlélettel, rossz gyakorlat- eves terv célkitűzéséiről, valamint a konkrét he- Zeset V^lottuk a kerületi pártbizottságoknak „árt tömegkapcsolatának erősítését és a párt tál megküzdeni. Vállalni kell átmenetileg a nép- lyi gazdasági feladatokról gazdaságpolitikai az„eg“zségugy. ^ Pedagógusok, a művészeti és Iránti bizalom növelését szolgálja. Az e téren szerűtlenséget is. A változtatás e területen is partnapokat szerveztek a budapesti pártszerve- TMVelodesi „^zmények, kutatóintézetek, a tapasztalható negatív jelenségek elleni feliépé- csak akkor lehet lényegi és tartós, ha megnyer- zetek- A partnapok ideje alatt rendezett párt- erők es testületek területén. Budapes­teknek következetesnek, határozottnak, de jük az embereket, az érintett dolgozókat. Külön taggyűlésekén, termelési tanácskozásokon, bri- ten ^ruarlO-oes 28-a között 48 helyen volt egyben higgadtnak is kell lennie. fel kell hívni a figyelmet a fiatalokra. Nem gadvezetoi értekezleteken, szövetkezeti közgyű- ^yont értelmiség1 rétegpártnap, amelyekhez l .. txhhek között mindegy hogy mit tapasztalnak első munka- leseken es egyéb munkahelyi fórumokon is sze- az előadókat a kerületi pártbizottságokon ke­építőmunkánk S^talatai. Arról van helyük^y^lyen munkafegyelmet *»**£**.azdaságpolitikánk időszerű kérdései ra^'hogy^az^gy^^^letből^t^^to^^másikba. Az egyes munkahelyeken jó együttműködés \ A politikai akadémia keretében 1986. január ^Xuék SaÍukr^ “ ***** SZÍnVOnalon Ma gyakran elnézőek vagyunk, holnap pedig ta- alakítható ki a pártszervezet, a szakszervezet és lo-en Havasi Ferenc a pártnapi előadók részére ‘ Ián a fegyelem formális jegyeit hajszoljuk. A fe- a KISZ-szervezet között a munkafegyelem, a előadást tartott. A KB Agitációs és Propaganda A KB Agitációs és Propaganda Osztálya és a gyelem megszilárdításáért küzdve nem hunyha- szervezettség fejlesztése érdekében. Az állami Osztálya 200 budapesti pártnapi előadó részére BPB Agitációs és Propaganda Osztálya által ki­tunk szemet a szervezetlenség, a tervszerűtlen- vezetés és a társadalmi szervezetek együttmű- meghívót biztosított. A politikai akadémiára adott írásos segédanyagok jól segítették az elő­ség az anyaghiány vagy éppen a koncepciótlan- ködése természetesen éppen ilyen feltétele an- meghívtuk a jelentősebb munkahelyi pártbizott- adókat a fölkészülésben. Ilyenek voltak: ság’ előtt. Ha egy területen rendetlenséget ta- nak, hogy egyes negatív jelenségek ellen való- *agok titkárait és gazdasági vezetőit. - a gazdasági helyzetünk, feladataink, pasztalunk, nem elégedhetünk meg a fegyelem bán eredményesen lépjünk fel. A helyi kis létszámú pártnapok nagy száma “ a gazdasági egyensúly, a termelés és az megkövetelésével, de fel kell tárni az okokat is: A témához kapcsolódik egy másik feladat is, miatt javasoltuk, hogy a kerületi pártbizottsá- életszínvonal alakulása, 1980-1990, az esetleges tervszerűtlenséget, a szervezetlen- nevezetesen az ellenőrzés javítása az élet szá- £ok mindenhol szervezzenek kerületi szintű elő- “ a költségvetési rendszerünk, séget, a munkaszervezés alacsony színvonalát, a mos területén. Az ellenőrzésnek rendszeresnek Uszító tanácskozást a pártnapok előadói részére " a P° 1(1 dl vitakörök füzete, 1986/1. száma, hozzá nem értést, az elmaradt technikai színvo- kell lennie, ki kell terjednie a munkatevékeny- 1986. január 23-a és február 7-c között, ezeken " a Budapesti Fórum c. kiadvány 1985/5. és nalat stb. A szervezettebb munka igénye feltár- ség minden fázisára, és az ellenőrzést végzők- ^hetüleg a kerületi pártbizottságok titkárai le- J ’ TMla . ‘cnt *ltUs0 ’ ja a bérezés hiányosságait is. A rosszul végzett nek tekintélyes embereknek kell lenniük. Min- gyének az előadók, akik a politikai akadémia ~ a -000 példányban kiadott Budapest VI. munka mögött nemegyszer az anyagi ösztönzés den vezetőnek - legyen az kisebb vagy nagyobb- ^*?dásan részt vettek. Valamennyi kerületi o vés vaios ej esztesi ciedménye, a VII. ötéves hiánya húzódik meg. Fegyelem melletti agitá- beosztásban - vállalnia kell az ellenőrzés ne! ^bizottság szervezett ilyen előkészítőt, 11 ke- tervidőszak főbb célkitűzéséi című segédanya­ciónknak és propagandamunkánknak tehát mindig népszerű feladatait. A pártszervezetnek Füleiben a ku űloti első titkai ok, illetve titkárok ^ együtt kell járnia a korszerű munkaszervezés, a politikai támogatást kell adnia az ellenőrző V° a* el(oadok» 11 kerületben pedig külső A kerületi, az üzemi, az intézményi és inté­hatékony gazdálkodás, a fejlettebb technika el- munkát végzőknek. A propagandamunkában “ad°kat ke.rtek fo1- llletvc a fudapefü Partbi' zcti Pártbizottságok és alapszervezetek Buda­terjesztése, a takarékosság, az ellenőrzés erősí- d ennek elméleti.ideológiai szerepét kell “ ‘°PagJ y& b' °‘ 2872 pártnaPot terveztek, eze­tése, a minőség javítása melletti agitációval, az me„vil.- -tani sított előadókat. ken 192 070 fo vett reszt. erre történő mozgósítással. megvi ági am. ^ Színvonalasak és hasznosak voltak a kerületi A gazdaságpolitikai pártnapok a VII. ötéves A nártszervezetek tevékenységének és köz- A íogyek-m erősítése végső fokon az egyes pártbizottságok pártnapi felkészítői, jól szolgál- terv főbb tartalmi kérdéseivel, valamint a konk­­vetlenül a kommunisták magatartásának meg ember. a szervezet, a part, az aUamhatalom, ták a munkahelyi kiscsoportos pártnapok elő- réthelyi feladatokkal, az adott gazdálkodási VpII Mónink e követelménveknek Az alanszer- vagyis egesz főszerünk szavahihetőségét és adóinak felkészítését. A kerületi pártbizottságok egység, intézet, intézmény munkájával, ered­kell felein uk e v^ y . P így tekintélyét erősíti. Ennek elsőrendű jelentő- maguk határozták meg a továbbiakban, hogy ményeivel és feladataival foglalkoztak. * VCZe,tek m^ Venf dsszeáilításakor éppúgy ségc van belpolitikai szempontból, de megvan a hol szükséges pártnapokat szervezni. A pártnapi előadók többsége helyi gazdasági gondoljunk erre, mint amikor a párt vezető sze- szerepe nemzetközileg Ls. A külföld megítélése Kiemelt pártnapokat a fővárosban 18 helyen vezető volt. Hozzáértéssel szóltak az országS r repének gyakorlati megvalositasarol esik szó. hazánkról nem elhanyagolható részben a fegye- szerveztünk. A pártnapok előadóit a KB Agitá- feladatokról is. A kisebb csoportokban (50-80 ■ A párt vezető szerepe a gyakorlatban azt is je- lem, a rend, a szervezettség társadalmunkban ciós és Propaganda Osztálya biztosította. Átütő fő) szervezett pártnapokon igen nagy volt az ak­lenti, hogy megteremtjük a fegyelmezettebb, .tapasztalható szintje alapján formálódik. sikerük volt a kiemelt pártnapoknak az ELTE-n, tivitás, pl. 10 budapesti kerületben 5290 hozzá-28 29 ! í1' | J'K--------­" *" * ------------ — “— ------------------------------— ---------------------------------------------------------------------— *----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- ■ -----------­­. . ----------------— * ----------------­­---------------------­­-.......-- - - - - -­­.

Next

/
Oldalképek
Tartalom