Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.13.a/4)

1986-06-26

pTM I I I az agitáció nem az embert akarja formálni, ha- politikai és morális arculatának, jellemének ala- velésével lehet elérni. Gazdaságpolitikai célki- kvalifikált szakmai tevékenység elismerését, nem”csupán azt akarja elérni, hogy az ember kításában vesz részt, azokat a nagy társadalmi tűzéseink végrehajtásához viszont ezután még Hozzá kell tenni azonban azt is, hogy helyen­fogadjon el valamit. Ez az eljárás igen rövidlátó céloknak megfelelően formálja. _ fegyelmezettebb, hatékonyabb munkára van ként saját munkaterületükön az embereknek magatartást fejez ki. 5. Az agitáció során egyszerre kell hatni az szükség. Adott tehát a kérdés: milyen a fegye- lényegesen kisebb a problémaérzékenységük. A párt politikáját meg kell ismertetni, el kell értelemre, az érzelemre és az akaratra. Az ági- lemhez való viszonyunk? A kérdés komplex jel- Az országos gondokat és más munkahelyek la­fogadtatni ahhoz, hogy azt a tömegek sajátjuk- táció eredménye éppen ezért nem közvetlenül lege miatt csak néhány összefüggésre szeretném zaságait esetenként „dühödtem’ ostorozzák, sa­nak vallják, továbbá a konkrét döntések helyes- a termelési eredményekben jelenik meg, hanem a figyelmet ráirányítani. Mégpedig azzal a ját munkahelyi problémáik mellett viszont ségéről meg kell győzni a tömegeket ahhoz, az emberformálás nagyon is hosszú cs bonyolult szándékkal, hogy most, a gazdaságpolitikai párt- gyakran „csukott szemmel” elmennek. Vagyis hogy a döntéseknek megfelelően cselekedjenek a folyamatában. Ha mégis mérni akarjuk az ági- napok után az eszmei nevelő, agitációs munká- a fegyelemmel kapcsolatban sajnos konkrét ja­gyakorlatban. Arról van tehát szó, hogy az ági- táció hatását, akkor olyan mércéket kell hasz- bán nagyobb helyet kapjon a fegyelem társada- vasiatok nem hangzottak el. táció nélkül mit sem ér a párthatározat, illetve nálni, mint a munkához való viszony, a munka- lom- és személyiségalakító jellegének tudatosí- Minden dolgozótól el kell várni, hogy fegyel­a pártirányítás. fegyelem, a közéleti aktivitás, az erkölcsi ma- fása. A politikai tudatformálás, a gazdaságpoli- mezetten, jól végezze munkáját, maradéktalanul 4. Ahhoz, hogy valakit valamiről meggyőz- gatartás stb. pozitív változása. tikai agitációs munka sokat tehet azért, hogy a tegyen eleget állampolgári kötelezettségeinek, zünk. sokoldalú, tényszerű, az összefüggéseket Mindent összevetve a párt vezető szerepét az gazdasági feladatok elfogadtatásával, a várható A fegyelem megszilárdítását nem lehet látszat­­\ megmutató információt kell adni. Nem felhívá- az agitáció képes jól segíteni, amelynek: tártál- eredmények pozitív kifejtésével serkentse a dől- intézkedésekkel elérni, és nem lehet kampány­; sok kellenek, hanem az értelemre és az érzelem- mát a pártnak a politika, a gazdaság, a szociális, gozók körében az egységes és egyirányú tenni feladatnak tekinteni. Döntő fontosságú, hogy re hatás, olyan hatás, aminek eredményeként az a kulturális és a nemzetközi kapcsolatok terüle- akarást. milyen követelményeket támaszt a társadalom, ' emberek azonosulni tudnak a megoldandó fel- téré vonatkozó fő elképzelései hatál ózzák meg, mennyire ösztönöznek, ha szükséges kényszerí­k adatokkal. Ebben az értelemben egyformán lé- elméleti alapja a marxizmus-leninizmus; mód­­fenek ezek a fegyelmezett, intenzív munkára. nyeges az, amit mond az agitáció és akinek szere a meggyőzés; alapvető kritériuma viszont Milyen a fegyelemhez való viszonyunk? Más szavakkal: teremtsünk olyan munkahelyi mondja, a mondanivaló és a címzett „egymásra a társadalmi tények, események, folyamatok körülményeket és követelményeket, hogy egy­kell hogy találjanak”. pártos, osztály szemléletű megítélése; célja az Szocialista társadalmunk lényeges célkitűzése szerűen lehetetlen legyen tartósan fegyelme-Az agitációnak nem az a feladata tehát, hogy egyén nevelése, meggyőződésének, tudatosságé- kellene hogy legyen a fegyelem. A fegyelem el- zetlenkedni. unalomig ismételgesse a párthatározatokat vagy nak, pszichikai állóképességének növelése, ezen választhatatlanul kapcsolódik az irányítás fűnk- A fegyelem erősítését csak megalapozott in­felhívásokat. A határozatokat megkell ismertet- az alapon aktivitásra késztetése; hatékonyságát cióihoz. Működésének viszont feltétele a rend, a tézkedésekkel, célirányos gazdasági, munkaszer­ni, de az agitáció fő feladata mégsem ebben me- viszont a párt és a tömegek közötti viszony, a szervezettség bevezetése, megvalósítása az élet vezési, de nem utolsósorban politikai munkával rül ki, hanem abban, hogy az emberek eszmei, bizalom, az egység erősödése fejezi ki. minden területén. A gazdaságpolitikai pártna- lehet biztosítani. Minden munkahelyen a gazda­__________________________________________________________________________________— pokon - a korábbi évektől eltérően - többszáz sági vezetőknek, a közhangulatot illetően a párt­kérdés és többezer hozzászólás hangzott el a és a társadalmi szervezeteknek kell viselniük a DEBRECZENI MIKLÓS °t(2ves terv gazdaságpolitikai irányvonal - fővárosban. A kérdezők és a hozzászólók ki- legnagyobb felelősséget a fegyelem állapotáért. A MnlSfalrfflD nak meSvalositasat- A február 10-ees 28-a ko- emelten foglalkoztak a fegyelem gyengeségei- A munkájukat hanyagul, lelkiismeretlenü] vég­, zott megrendezett gazdaságpolitikai partnapok vei, az országos és a helyi szinten egyaránt meg- zőkkel, a kötelezettségeiket nem teljesítőkkel f ucflcitf OI*B11ICIflCIS/ célJa ]s az volt; h°gy ismertessék az ország gaz- található lazasággal, pazarlással. Kérdésként szemben a korábbinál határozottabban kell fel­n. nrcgfáfín sziréné dasagl helyzetet> egységes gazdasági cselekvésre hangzott el: várható-e központi intézkedés a lépni. Ezt a feladatot nem oldhatjuk meg pusz­aZ ngiTlICIO Sierepv mozgósítsak az ország es a fovaros lakosságai^ •unkafegyelem javítására? Mit tervez a vezetés tán gazdasági úton, rendszeres és célirányos po-01 fegy©*em dolgozóit. - annak érdekében, hogy nálunk is csökkenjen az litikai tudatformálás, agitáció, a közgondolko­iolppitacpaének A népgazdaság minden ágában, az egesz tár- alkoholfogyasztás, javuljon a munka- és a köz- dást, a közvéleményt formáló ideológiai nevelő sadalomban az elkövetkező evekben is igen sok lekedési morál? A hozzászólásokban több, szi- munka nélkül. tudatOSltCGSabcm tennivalónk van gorúbb és tervszerűbb ellenőrzést sürgettek,- a munkafegyelem, a munkamorál megszi- hiányolták a következetesebb felelősségre vo- Minden honfitársunknak személyes H-Hítáca­­. . ... , , , . . „ . , . . szerepe - és felelőssége van abban, 1 d 1 ' _ _ nast- sót a szigorúbb büntetések kiszabását is. A fegyelem: erdek és érték hogyan alakul jövőnk. ~ a munkaerő esszeru felhasználása; A legtöbb helyen megfogalmazódott a munka-Az emberi értékek rendjében az első " a munkaidő jobb kihasználása; fegyelem megszilárdításának, a munkaidő jobb Az ember sajátos jellemzője a céltudatos tevé­helyre a munkát, a teljesítményt kell - a kieső idők csökkentése; kihasználásának az igénye, követelménye. Mind kenység, a munkavégzés. A munka az ember k Wme'thiárolv beszéde az ország- ~ 3 mm°Segl kovetelmenyek teljesítése térén.’ erélyesebb intézkedéseket várnak a vezetőktől alapvető létformája, életének specifikus meg­hűlés 1985. évi őszi ülésszakán) Nagy hangsúlyt fektettünk a pártnapokon is a munkafegyelem javítása, a szervezetlenség, a nyilvánulása. A munka nagymértékben megha­annak tudatosítására, hogy a lakosság életszín- bürokrácia visszaszorítása érdekében. Követke- tározója annak, hogyan élnek az emberek, mivel f Ebben az esztendőben a gazdasági építőmunka vonalának a társadalom szélesebb körében ér- zetesebb számonkérést ajánlanak, javasolnak a közvetlen alapja minden csoport, réteg és egyén fő feladata, hogy folytassuk a XIII. kongresszus zékelhető emelkedését csak a gazdaság teljesítő- hozzászólók minden területen. Sok felszólaló létének és életmódjának. Az életmódnak is el­határozatainak végrehaj tilsát, megkezdjük a képességének, az emberek teljesítményének nő- hiányolta a fizikai munka megbecsülését, a sődleges összetevője az ember munka tevékeny-24 « j /tto . / n “ ' 1 1 —_——------------------------------------------------------------------------— ■ —* ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom