Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.13.a/4)

1986-10-09

-­­i v» A lakótelepi iskolában az idei tanévtől lehetőséget kaptunk délutáni időpontban is az úszásra, ezt szeretnénk nagy számban igénybe venni. A kosárlabda bajnokságot is szeretnénk ismét meghirdetni. A kerület különbőz:) szervei által meghirdetett sportversenyeken részt veszünk, tollas labdában, és asztalitenisz­ben néhány jó helyezést szereztünk az elmúlt években. A Mező Imre emléktúrán minden évben navv l|tszámban veszünk részt, közösen a tanulókkal. Alapsze övezeti titkáraink, és bizottsági tagjaink részére 3 napos kirándulást szerveztünk Csehszlovákiába, ezt is sze­­retn'nk hagyománnyá tenni. V, Érdekképviselet -érdekvédelem A tavalyi évben nem sikerült megalakítanunk az érdekvédelmi ME-t, ez az idei év egyik fontos feladata lesz. Az azonban már előrehaladás, hogy intézményeink többségében már részt vesz a KISZ titkár a 4-5 szög üléseken, és kikérik véleményét. Alap­vető dolog, hogy a KISZ titkárnak olyan helye van, amilyet ki­vívott magának. Ezt a helyet és a tekintélyt csak példamutató munkával lehet elérni! Az ifjúsági Parlament en hozott határo­zatok végrehajtása folyamatosan történik, intézményeinkben, az 1984 szeptemberében kiadott Űtmutató-t viszont sajnos még nem kellőképnen ismerik és alkalmazzák sem állami sem KISZ vezető­ink. A jövőben ez is fontos feladataink közé tartozik, hogy se­gítsük alap szervezeti titkárainkat, hogy tisztában legyenek ők is és a tagok is jogainkkal és természetesen kötelességeinkkel is. A Gyes-en, Gyed-en lévőkkel folyamatos és rendszers a kapcso­lattartás, rendezvényeinkre meghívjuk őket, és látogatjuk őket. Gyermekeik részére n'vadó ünnepségeket, ’ikulás összejöveteleket és gyermeknapi rendezvényeket szervezünk. A szakszervezet ifjú­sági tagozatáb -n is képviseltetjük magunkat, a kölcsönös kapcso­lattartás formái jelenleg kidolgozás alatt vannak. | Áicj " —..... ..... » ,,ia»

Next

/
Oldalképek
Tartalom