Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.13.a/4)

1985-10-03

* -ÍJ* ü I- 5 - * 0 A választás napján Berényi Ildikó elvtársnő 1 órával korábban kijött az SZVF -be a taggyűlést előkészíteni. Először a taggyűlést levezető elnökkel beszélték meg a napiren­di pontokat és témaköröket, majd a jelölő bizottságunk tagjaival félrevonulva közöltük vele a jelölések pontos és részletes ered­ményeit és a részletesen megindokolt végleges jelölőlistát. Szóvirág formájában megemlítettem a tájékoztatóban, hogy bár vol­tak nehézségek is, én úgy érzem, hogy a választási taggyűlés alapvetően fegyelmezett és remélhetőleg többségében objektiv szempontok szerint fig lezajlani. Ekkor Vuich Sándor megjegyezte, hogy "ellenjelölőbizottság" is működött, élen Balikónéval. A tőlem független információ ere­detét nem firtattam. Végezetül megemlitem még, mint kisérő körülményt, hogy a jelölé­si beszélgetésen "őszinte" véleményeként a következőket mondta el:- a Soós Demeterrel kapcsolatban semmi kifogása nincs, csak az egészségét félti, ezért javasolja, hogy pihenjen egy kicsit. Egyébként pedig szakmai munkájára is nagy szükség van és arra több energiája jutna, ha nem lenne párttitkár.- ezek után különféle indokok alapján javasolta titkárjelöltnek a jelölőlistára Sass Sándort. A választási taggyűlésen Sass Sándor nyilt jelölése során szava­zatok hiányában nem került fel a jelölőlistára. Ezt látva Báliké Károlyné a nyilt jelölés következő titkárjelölt­jének Lágler Károlyt jelölte. Tekintettel arra, hogy Lágler et. egyetlen egy alkalommal sem került szóba titkárjelöltként az előzetes beszélgetések során, nem volt meglepő, hogy ő sem tu­dott felkerülni a listára. Az itt leirt ügyről szóban tájékoztattam dr.Gulyás Judit és Beré­­nyi Ildikó elvtársnőket. Megítélésük szerint is pártszerütlen és káros eseményekről van szó, melynek megjavításában való se­gítségükről. biztositottak. Fentieket elolvasva joggal és természetesen merülhet fel a kér­­r dés: miért nem tisztáztam az itt leírtakat Balikó Károlynéval? Például a Nagy Sándor nyugdijaztatása ügyből tanulva, ezt a sa­ját akciót eleve reménytelennek láttam. A nyomozás nem az én feladatom, ezi jól tudom, ennek ellenére úgy érzem, az ügynek csak néhány szálába botlottam bele vélet­lenszerűen. .. Annál is inkább kérem az Önök hathatós intézkedését, mivel a Párt, a különféle pártszervek tekintélyéről van szó. Arai ezen kivül megitélésem szerint igen karos: szocialista tár­sadalmunkban az emberek tudatában a személyzeti és pártmunka összefonódik. Kérem fenti ügyben a pártfegyelmi vizsgálat lefolytatását. Budapest,1985.febr.22. Nagy László /Szerves Vegyipari Fejlesztő KV/ H ! | I ___

Next

/
Oldalképek
Tartalom