Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.13.a/4)

1985-10-03

- II -Szalay átnőnek nem azért nem javasoltak szigorúbb bünte­tést, mert nem érdemli meg, haviem mert nyugdíjba van, a súlyos hibákat elismerte, de több kárt már nem tud tenni, Ealikóné azonban sermilyen engesztelési nem mutatott, Simek elv tár snő, ha a párttagságnak jelentős része a sze­mélyzetis mel~[ett van, akkor hogy tud ez a párttitkár ott dolgozni, Karcagi ct, ha az igazgató jó szakember, de ilyen légkört Tíoz Létre nem jó vezető, Miskó et, véleménye szerint értékelő taggyűlést kellene tartaniuk, Sándor ot.no 'kTvá ló Veayeszmérnökökr ő l van szó, ahol a vezetés rossz, f~ de ezeknek az embereknek továbbra is együtt kell dolgoz­* niuk, akikkel sokat kell beszélgetni, taggyűléseiket fi­gyelemmel kellene kisérni, Molnár et, 'Milyen ember Nagy et, a bejelentő, Krausz et.nő elmondta, hogy Nagy et-nak nem tudják megbo­csát ani a be jelentést, mert úgy gondolják, hogy a párttit­kár bujtatta fel, pedig erről ő nem is tudott. Nagy et. fiatal, nagyon tisztességes koumtunista, aki nem regen lőtt párttag, Antal et, elmondta, hogy az ipari Minisztérium a múlt hé­ten hozta meg döntését, hogy a vállalatot kitelepítik Bp. területéről. Mi nem fogjuk ellenezni. Gál elvtárs /összefoglaló/ javasol ja a VB ismerje el és köszönje meg azt a munkát, amit a vizsgáló bizottság végzett. Módot kaptak arra, hogy házon belül oldják meg a problé­mát, de nem tudták. Bízik abban, hogy ha ez a kommunista kollektíva megkapja ezt a bizonyítványt megváltozik, ha nem tud akkor fel kell oszlatni, és ezt világosan meg kell nekik mondani. Balikóné alkalmatlan személyzetisnek, min­den olyan tulajdonság hiányzik belőle, amivel személyes ügyekkel hozzá fordulnának. Javasol iát A vállalati felügyeleti szervnek továbbítani kell a fejleményeket, felelősségre kell vonnia az igazga­tót. Ócskái et.nak fel kell vetni, hogy a személyzeti ve­zetőt nem tartjuk megfelelőnek pozíciójába és tegye meg a szükséges intézkedéseket. A 3.pontban Héró et.javaslatát fogadják el, A 4.pontban a pártvezetőség tagja, Batári et. és a párttitkár között a feszültséget fel tudják oldani vagy lemond. Az s-ó-y. ponttal értsen egyet a VB,8.pontként javasolja, hogy apparátusi értekezleten a tapasztalatokat beszéljék meg. A VB egyhangúlag egyetértett az összefoglalóban elhangzóttak­­líaT,'- . • i

Next

/
Oldalképek
Tartalom