Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.13.a/4)
1985-09-12
Ü9- 6 -A beszámoló és a vita alapján összefoglalnám, hogy melyek azok a feladatok, amelyre a legtöbb erőt kell koncentrálni. A lakóterületek munkájával kapcsolatosan 5 témát javaslok:- az első kettő kapcsolódik egymáshoz. Nélkülözhetetlen a kerületi tanács koordináló munkája, szerepe. Előtérbe kell helyezni az idős korúakkal való foglalkozást. A VIII. kerületben az idős lakosok száma 30%. összhangba kell hozni a kerületi tanács és a Vöröskereszt munkáját. r>- A harmadik téma az egészséges életmód és az egészség védelme. Többet kellenne erre költeni mint a gyógyitásra.- Negyedik téma a véradó mozgalom. A PB-nek és a PVB-nek Írásba kellenne először beadni, hogy hol milyen problémák vannak, majd ez után tud a pártbizottság segítséget nyújtani. Tehát először konkrétan a problémákat kell ismernünk.- Környezetvédelem és a tisztaság lenne az ötödik téma amit javasolnék. Ez alatt a szőkébb és a tágabb környezetet C^ egyaránt értem. “Ha szegények is vagyunk, de legalább tiszták legyünk." Próbáljuk először az üzemek, vállalatok környezetét tisztán tartani. Az emberekre ez már eleve ösztönzően kell hogy hasson. Záradékként; Kérjük a Budapesti Pártbizottságtófl. jelen levő Morzsányi elvtársnőt, hogy a kerületi Vöröskereszt titkárának bevonásával történjen meg a konzultálás a SOTE-val. I t& * , I C— ~ 1- - _________________- - ___________________—._____ ■' —* ---............