Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.13.a/4)

1984-05-24

38-. j IRATTÁRBA Kiegészítő minősítés Pados Ernő elvtárs 1975* óta tölti be a kliséüzemi műveze­tői munkakört, gazdasági vezetői munkáját 1979-ben minősí­tettük. Az azóta eltelt időszakban a gazdasági vezetésben kellő ta­pasztalatot gyűjtött, és ismereteit az általa vezetett te­rületen jól hasznosítja. A beruházás időszaka alatt az ives ofszet nyomtatás forma­­^-s, készítésének megvalósításában Pados elvtárs jelentős érde­meket szerzett. A műhelyt ideiglenes jelleggel a Kliséüzem területén helyeztük el és a fényképészeti munkákat az álta­la vezetett üzemrész dolgozói végezték. Később az A-üzemi fotó-montir üzemrész elkészültéig az ofszet fényképészet dolgozói a Kliséüzemben végezték feladatukat az éjszakai műszakban. Pados elvtárs mindent elkövetett annak érdekében, hogy az azonos berendezéseken, de két különböző technológiával dol­gozó üzemrész munkáját összehangolják és a napilapok elő­állításának biztonságát megteremtsék. /—n Vezetői munkájában mindig meg tudja teremteni az összhangot a vezetése alatt álló üzemrész dolgozóinak érdeke és a vál­lalati érdek érvényesülése között. Az 1982-83. években nagyszabású vezetői váltás zajlott le az üzemrészben. Az alapmin'sitésben megfogalmazott feladatot - hogy igyekez­zen maga mellé kinevelni több vezetésre alkalmas dolgozót, akikre mindenben támaszkodhat - részben sikerült megvalósí­tania. A vállalatvezetés úgy értékeli, hogy az általa kine­velt második vonal - csoportvezetők - szakmailag kvalifi­kált, vezetésre alkalmas munkatársak. További teendő, hogy vezetőtársaira a mindennapi munkában bátrabban támaszkodjon, hagyjon nagyobb önállóságot dönté­[____ ______ Jl__________________J ___________________________________________________________________________________________________________________________________-..........- .

Next

/
Oldalképek
Tartalom