Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.13.a/4)
1984-12-20
j I . | 7 El tudja képzelni azt, hogy Antal elvtárs megbízás alapján a Budapesti Pártbizottság illetékes titkáránál, a Fővárosi Tanács elnökhelyettesénél eljárna,hogy mi kérünk egy megbeszélést annak érdekében, hogy a vállalat helyzetének, sorsának alakitása milyen irányban, hogyan alakítható. Valahogy tisztázni a helyzetet. Nem lenne jó amit jeleztek az elvtársak,ha a párttagságra is átragadna. Valahogy illene ebbe a pohárba tisztavizet önteni, úgy érzi tegnap ez egy kicsit feladatnak is megfogalmazódott. I dr.Molnár ct.; Mindenképpen a végre kell járni. Mert ha az a helyzet áll fennt, amit a vállalat jelez, beláthatatlan helyzetet okoz a személyszállításban. Tapasztalatból tudja, aki kiváltotta az ipart, azokból sokan visszaléptek. Aki pénzt akar keresni, annak ^ sokat kell dolgozni. A maszek taxik állaga egyre inkább romlik. Nincs meg a maszeknek a gépkocsi iánpótlasi lehetősége, ami szükséges lenne. Nem megoldás a maszek taxi, egy fővárost állami taxi nélkül nem lehet elképzelni. Még most is kevés van az utcán. Egyetért azzal, hogy eljárjunka fővárosnál, minisztériumnál, hogy a VB kéri, hogy hogyan akarják rendezni, ez szolgáltatási probléma azt is meg lehet érteni, hogy nem akarják a tarifaemelést, de akkor valahogy ezt kompenzálni kellene. lantos et. : Teljes mértékben egyetért a javaslattal. Egy fővárosi taxi vállalat ügy nemcsak szolgáltatási, hanem közbiztonsági ügy is. Nem egy olyan eset van, amikor egy taxisofőr tudott megbízható adatokat szolgáltatni. Antoni et.: A tagnapi pártbizottsági ülés jóhangulatu ülés volt. Gazdasági kérdésekben különböző nézeteket valló hozzászólások voltak, de céljuk a gondok felszámolása is volt. A PB ülés utáni eszmecserét jónak tartja, a következő időszak követendő példájának javasolja. Véleménye szerint a pártbizottság adós a taxi kérdésével. Nagyon egyetért azzal, hogy a kerületi kommunisták véleményét tovább kell juttatni. Ha ezt nem tesszük elvesztjük a hitelünket. Meggyőződése, hogy Balázs elvtárs a pártbizottság elé a kérdést, kérést a vállalat társadalmi szerveivel egyeztetve hozta. Gyimesi et.: Nem in érti ennek a dolognak gazdasági menetét. Mas országokban is, minden fővárosban nem az egyedi taxifuvarozás bonyoiitja le a szállítást. A taxi vállalatnak tradíciója van. Egyetért azzal, hogy ne levelezzünk ebben a témában. ( \ r .— i i-——^------------------------------------*—■— ■ —■ ■- — .. .. ------u ----------^........................... *