Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.13.a/4)
1984-12-06
d i feladatok a közművelődési munka továbbfejlesztéseire Az MSZMP Központi Bizottsága 1974-ben hozott határozatot a közművelődés helyzetéről és fejlesztésének feladatairól. 1976-ban megszületett a Közművelődési Törvény is. Az MSZMP VIII. kerületi Bizottsága az 1974-ben hozott Feladatterve alapján végezte a közművelődés politikai irányítását. Az eltelt évtized társadalmunk életében, gazdasági helyzetünk- A ben, egyidőben eredményezett kedvező változásokat és hozott nehézségeket is, amelyek érezhető hatással voltak a művelődésre. A közművelődés fejlesztésének 1974-ben kidolgozott hosszabb távra szóló alapelvei ma is érvényesek. A bekövetkezett új társadalmi, gazdasági és kulturális változások azonban szükségessé teszik most, hogy a Bp.-i PB Határozata alapján a kerületünk sajátosságait figyelembe véve kijelöljük a közművelődés továbbfejlesztésére a mai viszonyoknak megfelelő új hangsúlyait. Az alapcél változatlan: a nép műveltségi színvonalának emelése elsőrendű társadalmi érdek. A kultúra, a művelődés fejlődő szocialista társadalmunkban az egészséges,értelmes, emberi életszerves alkotórésze. Az elmúlt 10 évben a társadalmi méretű változások részeként kerületünkben is nőtt az iskolázottság, nőtt a műveltségi színvonal, javultak az emberek életfeltételei. A közlekedés, a szolgáltatások, a tömegkommunikáció fejlődése szélesítette az érdeklődés, az igények körét nálunk is. Ezzel ellentétes tendenciaként tapasztalható, hogy a megnövekedett szabadidő nem jár automatikusan együtt a kultúráltabb életvitellel, nem fordítódik egyértelműen a művelődésre. A feladatok kijelölésénél tényként kell kezelnünk, hogy a gazdasági feltételek még egy ideig nem javulnak, új beruházásokra nem számíthatunk, tehát a meglévő eszközökkel kell eredményesebben gazdálkodni. & - ------- - — i----------------------------------------.---.------------------------------------------------------------------------..............................—