Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1983 (HU BFL XXXV.13.a/4)

1983-01-13

y Megszerveztük az idén is az apparátus e Lmé'leti továbbképzést, amely jól segítette az apparátus tagjai e Lméleti ismereteinek és tájékozottságának bővitését. A tömegpropaganda tanfolyamok keretében az oktatási formák átszer­vezése eredményes volt. Az alapszervezetek a tanfolyami formák ki­választásánál a központi és a helyi igények összehangolására töre­kedtek. Néhol gondot okozott, hogy nem tartották be az egymásra épi tettséget, a fokozatosságot. így sok helyen évente váltakozva idnitanak hol gazdaságpolitikai, hogy nemzetközi politikai sezmi- 1 náriumokat. Ugyanakkor a pártirányi tás, pártélet és a szocialista kultúra kérdéseivel foglalkozó szemináriumok száma az elmúlt 5 év­ben elenyésző volt. Jelentős az egyes pártszervezeteknél a magasabb politikai képzett­séggel rendelkezők száma, ami több elméleti kérdéssel foglalkozó szeminárium beindítását indokolja (igy pl.: marxista valláskritika, szocialista hazafiság, nemzetköziség témákban). Kerületünkben jelenleg 5QÓ tomegpolitikai tanfoLyam működik. mintegy lo.ooo tő részvételével. Az oktatás tárgyi és személyi feltételei mindenütt biztosítottak. A tanfolyamok látogatási fe­gyelme meg fele Lő, átlagosan 80 %-os. Kerületünkben alacsony - mindössze 2 %-os - a go év alatti pro­pagandisták száma (a budapesti arány ezzel szemben 4,4 %-os). A pártaLapszervezeteknek a jövőben a propagandisták kiválasztásá­nál erre is nagyobb figyeLmet kell fordítaniuk. A tömegpropaganda munkát irányitó és ellenőrző szakcsoportok közül legeredményesebben a gazdaságpolitikai szakcsoport működött. A vezetőpropagandisták feLkészitése kerületi hatáskörbe került. Ez lehetővé teszi a hatékonyabb ellenőrzést, ami igen fontos, mert az elmúlt években a felkészítőkön való részvételük alacsony, mindössze 40-úo % volt. i í 2 | /I 4~ i

Next

/
Oldalképek
Tartalom