Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1983 (HU BFL XXXV.13.a/4)
1983-01-13
- h -V: feszi tő gondok felt írása, elemzése és ebből a feladatok meghatározása a vizsgálatra kötelezett váltálatok ez évi feladata volt, amelynek összegzett értékelésére a párt-végrehajtóbizottság L933-ban visszatér. A következő időszak stratégiai feladatainak kimunkálásához ad útmutatást, konkrét elvi és gyakorlati segítséget az MSZMP Kll .júniusi ülésének határozata. Elsősorban azt kiemelve és hangsúlyozva belőle, miszerint a folyamatosan romló világgazdasági körülmények között, az időközben hozott intézkedések hatására nemzetközileg is elismert eredmények k szii Le ttek:- külkereskedelmi mérlegünk javult, egyensúlyba került,- fizetőképességünk csorbítatlan a nemzetközi hitelpiacon,- az életszínvonalat globálisan sikerült megőrizni és az életkörülményeket valamelyest tovább javítani. Viszont továbbra is kedvezőtlen külső körülményekből adódóan eredményeink, az elért életszínvonal elfogadható szinten tartása csak az eddiginél hatékonyabb munkával biztosítható, A kerületi p á rt bizottság 1932. szop lenibe l i ülésén meg tárgyal ta az 1982. I. féléves gazdasági munka tapasztalatait, értékelte a P-- Kll határozat által támasztott követelmények gyakorlati érvényesítés ének mértékét.- Hangsúlyozva: a Központi Bizottság határozata helyi végrehajtásának. érdekében valamennyi kerületi pártszerv és -szervezet egyik legfontosabb feladata, hogy mindenkivel jól megértesse az ogyensúLy-javitó intézkedések szükségességét és az abból eredő követelményeket; a politikai munka eszközeivel segítsék elő a gazdasági egységek ilyen célú terveinek megvalósítását. Az egységes értelmezést jól segítette az e témában szervezett pártnapok sorozata. Az üzemi pártbizottságokon túl új módszerként kerületi szintű rétegpártnapokat - pedagógusoknak, tanácsi és társadalmi szervekben dolgozóknak - is tartottunk. a é