Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1983 (HU BFL XXXV.13.a/4)

1983-03-17

í Ki'" ~ ' j f I • § -fi 1 « I- 6 -Megállapitásként elmondhatjuk, hogy a párttagság részéről a párt politikájának ismerete, annak betartása, amellett való kiállás - még akkor is ha gondok vannak - biztosított, lényeges és fontos. Hogyan tovább, A PMO-nak és a két titkár elvtársnak le kell ülni, az itt elhangzottakat el lehet fogadni, konkrétabban és személy­re szólóan meg lehet fogalmazni egy állásfoglalásban és egy ha­tározatban. Az állásfoglalás részbe fogalmazzuk meg, hogy milyen kérdéseket találtunk. Ebben fel kell sordni mindazokat a gondokat, amelyek a káderhelyzettel, a költözéssel, státuszkérdéssel kapcsolato­sak. A másik a határozat. Arra gondolok, hogy a pártszervezetek szab­ják meg, hogy milyen mondanivalóik vannak és azt érvényre kell juttatni. Javaslom, hogy az anyagban legyen pontosan meghatároz­­^ va, az iskolákkal való kapcsolat, a Tanács feladata, stb. le van irva az anyagban, hogy a munkahelyi demokrácia javitása. Most lesz egy új állásfoglalás, adja a tennivalókat, ezt a kér­dést is konkrétabbá kell tenni. A pártépitő tevékenységet a szakmailag, politikailag legalkal­masabb fiatalok köréből kell folytatni. Ehhez lényegesnek tartom a KISZ munka színvonalát. Legyen egy elképzelés a tervszerűségre. Mindkét intézményben jogos az a felvetés, hogy nem tudtuk, mi­lyen ^téren vannak viták és melyik kérdésben vannak nyugvópontok. Feltétlenül fontos, hogy a pártszervezetek a különböző fórumo­kat megteremtsék. Ez lehet pártcsoport értekezlet, szabad párt­nap, stb. Ehhez mi tudunk megfelelő segítséget adni kerületi szintről is. g-'N Különböző kérdésekben azzal számolni kell mind a két területen, hogy a pártegységet nap mint nap újra kell teremteni. A párt­­szervezetek nyitottságát nagyon fontosnak tartóéi. Ha azt akar­juk, hogy a pártirányitás igazán megvalósuljon, mindazokat a határozatokat, amit a taggyűlés hozott, meg kell ismertetni a párt önki vtili dolgozókkal, a gazdasági vezetőkkel. Tudják meg, hogy mi a pártszervezet álláspontja, véleménye. A fiatalokkal való foglalkozásról. Nagyon fontosnak tartanám, hogy ne adjuk ki a KISZ-nek a fiatalokkal való foglalkozást. A VB egyetért az összefoglalóval és azzal, hogy ezek kerüljenek a PMO és a két titkár által megfogalmazásra. Taggyűlésen vissza­igazolást kell tenni, hogy hogyan fogadta a VB a jelentést. Gál et. megköszöni a két pártszervezet titkárának a munkáját és további jó munkát kiván. 1- - - - - - . - . .... . . . _____________________ ________________________, L........... ......................... — — ---.........................- - - — ■ —* ......................- —

Next

/
Oldalképek
Tartalom