Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1983 (HU BFL XXXV.13.a/4)
1983-08-18
-3-- Feldolgozta a Balassa János Kórházban egy éves időszak alatt elhaltak anyagát, és a klinikai illetve pathológiai tanulságokat, következtetéseket, valamint az ebből adódó teendőket tudományos ülés keretében ismertette. *• Megszervezte és levezette a kórházban az első kerekasztal-konferenciát, melynek keretében több osztály szakmai vezetője nyilvánosan foglalt állást egy-egy problémakörben. Az integráció bevezetése óta mindvégig élharcosa volt az Intézet osztályai, részlegei közötti összhang megteremtésének és megőrzésének. Munkacsoportot szervezett, mellyel feldogozta a Balassa Kórház történetét; ezt a tanulmányt a Kórház 75 éves jubileuma alkalmából két egymást követő Balassa Közi menyben adja közzé. 1380-ig 55 tudományos publikációja jelent meg, azóta újabb 10 tudományos dől :ozatot irt. Egyetemi színvonalon irányítja és esetenként végzi is orvosai szakképzését, tudományos munkáját, az osztályára került orvosok belgyógyászati képzését, továbbképzését, valamint a medikus-oktatást, a főiskolások és szakiskolások oktatását. Rendszeresen meghívott előadója a fővárosi /FESZTIK/ orvosi továbbképző tanfolyamoknak. 1982-ben Ő dolgozta ki a fővárosi b Igyógyászati nővérek tananyagát; munkatársaival együtt a tanfolyamot is maga tartotta meg. Osztályvezető főorvosi tevékenysége alatt - a fővárosi felügyeleti vizsgálat megállapításai és saját tapasztalataink szerint - a II.Belgyógyászat színvonala a korábbihoz képest nem romlott, bár Policzer főorvos után a színvonal tartása igen nehéz és jelentős feladat volt. Az osztály változatlanul ellátja regionális és fővárosi profil-feladatát; az izotóp részlegen megkétszereződött a rádiójód-therápiás beavatkozások száma. Uj metodikákat is bevezetett /pajzsmirigy vékonytü-biopszia, májbiopszia/; továbbfejlesztette a megfelelő és célszerű konziliáriusi kapcsola tokát. M ! « . ■* ■ ■ -tp _____________________________________________________„ ______________________________ _________________________________________- » - - < ■■ — * —-----------