Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1983 (HU BFL XXXV.13.a/4)

1983-01-13

30 l I . A kerületi pártbizottság a pártszervezetekre vonatkozó feladatok mellett rendszeresen rögzíti az állami és társadalmi szervek fel­adatait is. A kerületi. Tanács alapvetően az elmúlt évben is betöltötte szere­pét. Folyamatosan figyelemmel kisérték a kerület életét, fejlődését, a lakosság ellátását, az életkörülmények alakulását. Az ezzel kap­csolatos legalapvetőbb kérdéseket megtárgyalták és megfele Lő hatá­rozatokat hoztak. * A Tanács apparátusának átszervezését széleskörű, demokratikus elő­készítés után hajtották végre. Ennek során a szakigazgatási szerved számát Lo-ről hétre csökkentették és a feladatokat is átcsoporto­sították. A korszerűsítésben jelentős szerepet vállalt a konununis­­ta tanácstagi csoport. A tanács áttekintette munkarendjét, munkamódszerét, megállapította, hogy a szakigazgatási szervek és a tanácstagok közötti kapcsolat javításával növelni kell az államélet demokratizmusát. ]ól hajtotta végre a tanács a lakásügyi jogszabályok változásának előkészítését és az ebből adódó többlet feladatokat. Hatékonyan irá­nyította az lKV LakbéreméLési feladatait. Sikeresen alkalmazták az uj gazdasági szervezetek kialakítására vonatkozó jogszabályokat. Erősítették a tanácstagi csoportokat. Beszéletésen ismerték meg a tanácstagok gondjait. Pártbizottságunk munkaprogramjának szellemében tovább javult az ügyintézői tevékenység. Fejlődés tapasztalható a munka szakszerűségében, valamelyest to­vább javult az ügyfélfogadás kulturáltsága, de még mindig nem rit­ka az ügyintézők, szakvezetők munkája és magatartása elleni panasz. Javasoljuk, hogy a jövőben az ügyfeleket igényeikről, panaszaikról részletesebben hallgassák meg, az esetleges elutasítások okait tár­ják fel előttük. Erre elengedhetetlenül szükség van, mert az értet­lenség szülte igazságtalanság érzése egyben közérzetet, politikai hangulatot befolyásoló tényező. A L_____________________________________________________________________ i

Next

/
Oldalképek
Tartalom