Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1982 (HU BFL XXXV.13.a/4)
1982-11-18
«- eredményeket értek el a képesítési követelmények teljesítése a dolgozók képzése terén, javították a szakmunkásképzés feltételeit. Vezetői tevékenységére a kifejlődött irányítókészség, a munkában partnereket aktivizálni tudó képesség, nagy munkabírás, kezdeményezőkészség jellemző. Határozott és igényes vezető. Jóindulatú, a problémák iránt megértő, segítőkész. Munkatársait, vezetőtársait segíti és ambicionálja. Magatartására a szorgalom jellemző. Munkáját nagy felelősséggel végzi. Sokat dolgozik, több olyan tek r~" rület tartozik közvetlen irányítása alá, mely íms szakigazgató által is irányítható lenne. A hatáskörök további rendezésével, a helyettesek közötti jobb munkamegosztással, vezetői munkamódszerének tovább fejlesztésével, a feladatok még határozottabb számonkérésével túlterhelése mérsékeIhető. Jó kapcsolatot alakított ki a gyárak, telepek, a központ vezetőivel, dolgozóival. Külső kapcsolatai is rendezettek. Következetesen foglalkozik a vállalat káder- és személyzeti munkájával. Ezirányu tevékenységének elismerése mellett nagyobb felelősségérzet szükséges az utánpótlás nevelése terén. Kinevezése utáni időszakban jelentős vezetői cserék ellenére, sikerült a vállalat káderállományát, szakemberállományát stabilizálni, azonban a felső vezetésben a kereskedelmi igazgató személyét belső tartalékból nem tudták megoldani. A vezetői változások különösebb problémát munkája folyamatosságában nem okoztak, bár több olyan meghonosodott szokást kellett megváltoztatnia, mely poziciónálisan, vagy anyagilag érintette a vezetőket, de a változtatásra szükség volt a vállalat fejlődése, vagy a törvúnyesg gazdálkodás miatt. A vállalat vállalkozási készsége vezetésével kiemelkedő (beruházási, szervezés, export jog). 3 i