Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1982 (HU BFL XXXV.13.a/4)

1982-11-18

ví 1976 óta önállóan vagy társszerzőkkel 23 tudományos dolgozatot irt és 4-6 kongresszusi előadást tartott. 1981-ben kiváló munkáért kitüntetést kapott. Évek óta folytat aktiv egyetemi oktató munkát az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Biokémiai Intézetének kérésére, ezen munkájának elismerését Je­lenti, hogy 1982. IX. 1-én c. egyetemi docensi cimet kapott. Kiterjedt oktató munkát végez az orvostovábbképzés területén is. Munkatársaival harmonikus és gyümölcsöző kapcsolatot épitett ki, i a laboratóriumban Jól érezhető baráti légkör van, annak ellenére, r­hogy munkájában igényes és igényességre nevel, a hibákkal szem­ben nem elnéző, hanem azokat nyomban szóváteszi. Korábbi minősi­­tésében szerepelt, hogy saját, maximalista munkatempóját kivánná realizálni munkatársai között is - ma elmondhatjuk*. hogy a munka­társi kapcsolatokban Jelentős szerepet kap a kifogástalan munka­végzés mellett az egyes dolgozók emberi problémáival való foglal­kozás, ill. az azokkal kapcsolatos megértés is. Mint osztályvezető, az etikai követelményeknek messzemenően eleget tesz és ezt munkatársaitól is következetesen megkivánja. Mindennapi rutin és tudományos munkája mellett Jelentős társadalmi munkát végez: 198o. óta pártvezetőségi tag és Jelenleg a Heim Pál Gyermekkórház-Rendelőintézet pártvezetőségi titkára. A Heim Pál Gyermekkórház-Rendelőintézet pártvezetősége ..tagjainak véleménye és a kerületi Pártbizottság tapasztalatai szerint mint párttitkárt, munkáját a magas szinvonalu elméleti felkészültség és a Jól szer­vezett gyakorlati politikai munka Jellemzi. Határozott, követke­zetes vezetője a pártszervezetnek. Jó kapcsolatteremtő képessége a párttagokkal és a párton kívüliekkel szemben egyaránt megnyil­vánul. Munkáját és titkári munkáján keresztül a pártszervezet i- 3 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom