Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1982 (HU BFL XXXV.13.a/4)
1982-11-04
ti- 2 -A területek felelős vezetői még nem fordítanak kellő figyelmet a káderek széleskörű kiválasztására, felkészítésére és nevelésére. Megfelelően foglalkozik a munkaverseny mozgalom és munkavédelmi feladatokkal. Komoly szerepe van az üzemi és munkahelyi demokrácia erősítésében, a munkahelyi légkör javításában. Politikai képzettsége, felkészültsége megfelelő. Elkötelezettje társadalmi rendszerünknek, ismeri, érti és következetesen alkalmazza a Párt politikáját. Munkájában figyelembe veszi azok politikai, társadalmi és gazdasági kihatásait. Politikai kérdésekben állásfoglalásai, magatartása pozitív hatást gyakorol környezetére. A helyi politikai munkának aktív részese. Szívesen vállal közösségi feladatokat, az ezirányu elvárásoknak maradéktalanul eleget tesz. Aktív tagja a Postás Sport Egyesület Elnökségének. A helyi és felsőbb társadalmi i szervekkel jó kapcsolatot alakított ki, munkájához igényli azok véleményét segítségét. Vezetői magatartását kiegyensúlyozottság jellemzi. Kezdeményező készsége, uj iránti magatartása környezetét is ezirányban befolyásolja. Beosztott vezetőinek munkájára támaszkodik, igényli véleményüket, javaslatukat. Munkatársaival megfelelő munka és emberi kapcsolatot alakított ki. őszinte, kritikus magatartásával, demokratikus légkör kialakítását segítette elő. Az Igazgatóság munkáját befolyásoló és segítő felügyeleti és középfokú postaszervekkel, a külső ipari és igazgatási egységekkel igyekezett megfelelő kapcsolatot kialakítani. Az Igazgatóság előtt álló feladatok következetes megvalósítása, szakmai és vezetői munkájának továbbfejlesztése érdekében:- fejlessze tovább vezető, irányító és szervező tevékenységét, továbbra is fordítson kiemelt figyelmet a súlyponti feladatok megválasztására. A döntések előkészítése érdekeben a belső erőket fokozottabban mozgósítsa,- nagyobb igénnyel és következetességgel lépjen fel a döntések végrehajtásának gondos megszervezése, ellenőrzése érdekeben a vezetés minden szintjén, de különösen a közvetlen vezetőitől igényelje a valós problémák és nehézségek feltárását, azok megoldását.- a feladatok eredményes végrehajtása érdekében is igényelje és erősítse a hivatalos kapcsolatokat a postai, postán kívüli szervekkel, a felügyeletet gyakorló szakosztállyal.- helyezzen nagyobb súlyt a távbeszélő hálózat fejlesztési és rekonstrukciós feladatainak programszerű végrehajtására, a karbantartási és a fenntartási célkitűzések maradéktalan megvalósítására,- erősítse és nagyobb hatásfokkal segítse az üzemviteli ágazat munkáját, a közönségkapcsolat javítását. A közönség időben kapjon reális tájékoztatást a távbeszélő mennyiségi igény kielégítésének területi elosztásáról, ________________________________________________________________________________________________________________ I