Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1981 (HU BFL XXXV.13.a/4)

1981-01-22

i '<4- 7 -A taggyűlésen történtekről h,árman azt tanúsították, hogy nyíltan húzta át a szavazócédulát. Óbudán lakik, aulával jár - semmi nem indokolta, hogy vonatindulásra hivatkozzon. Igaza van a biz.-nak abban, hogy a 53.pártasz,vezetősége is felelős a jelenlegi helyzet kialakulásáért, Valyuch et.-at többször is figyelmeztették pártszerütlen magatartásáért. Török József műszaki igazgató korábban ajánlott fel neki más beosztást, de elutasította azzal, hogy nincs hozzá hatáskör. Megnézettük, hogy mi a helyzet Soroksáron, Ott úgy tájékoztattak, ho£ry rögtön kivette a szabadságát, majd állást próbált keresni - ezért nem dolgozott. Jelenleg sem végzi el a feladatát, ma reggel azt mondták, ho^y fegyelmileg vonják felelősségre emiatt. Alapszervezeti átjelentkezését nem intézte még el, bár levélben is felszólították erre. Semmiféle rendezvényen nem vesz részt. Javaslatom! szigorú megrovás végső figyelmeztetéssel. Antal, et,: Jelen voltam a Ganz-MÁVAG VB ülésén, amikor ezt a témát tárgyalták. Annyiszor foglalkoztak az üggyel, annyit beszéltek róla, hogy ez i indokolja az egybehangzó véleményt. r- Az állandó lecsúszás nem olyan egyértelmű: szovjet átvételi iroda­vezető volt, néni tolmács. Lett volna felemelkedési lehetősége is, hiszen a Ganz-MÁVAG most is káderproblémákkal küszködik. A Szovjetunióban végzettek állítólagos üldözésével kapcsolatban - a tényekkel nem törődve - állandóan feljelentéseket tett. Annyire ismert most már a szakmai közvéleményben, hogy nem talál munkát, A Ganz-MÁVAG PVB döntését javaslom elfogadni. Heró et.: A Ganz-MAVAG VB szabályosan végezte a munkáját. Az anyag is elmarasz­talóan foglal állást Valyuch elvtérssal szemben. Két mentsége van: az ottani pártszervezet ill. az illetékesek is felelősek és már nem olyan mint korábban volt, megváltozott. Ezt méltányolva csökkentette a Fegyelmi Bizottság a büntetés mértékét. r'- Molnár et.nő: A VB korábban azért vette le az ügyet napirendről, mert a Ganz-MÁVAG fegyelmi bizottsága megállapításait nem tartotta -kényszerűeknek. A Kiricsi et. által említett három elvtárssal kapcsolatban: senkit nem ültettünk a vádlottak padjára. Krámli et.-tól azt kérdeztük, hogy miért nem lépett élőbe közbe Szabó et. ügyében. Felelős azért, hogy^az 53. asz.-ben ez a helyzet alakult ki - ezt visszautasította. Horváth et. azt mondta, hogy többen elmentek Valyuch miatt a meóból - a tények ezt nem támasztották alá. Takács et.-sal kapcsolatban - kicsit megkérdőjeleződött ez a vez.választó taggyűlés. A gúnynév kérdése - periférikus ügy. Valyuch et. nekünk azt mondta, hogy nem ragaszkodik vezető beosztás­hoz. Mentségére még megemlítem, hogy társadalmi munkát végzett, munkásőr századpk.h. volt. Véleményem szerint ez az ember nem ér­demel "szigorú megrovás végső figyelmeztetéssel"-t. Soha nem kapott még pártbüntetést. Nem kizárólag ő a hibás. Q \________________________________________________________________________________________________:-------------­----------------- ■ ,ii —.........i ■ JLIl ^ I ■' P - II­­■ t

Next

/
Oldalképek
Tartalom