Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1981 (HU BFL XXXV.13.a/4)
1981-11-29
á- 4 -szocialista közösség többi országának tapasztalatai alapján. Közös állásfoglalás kialakítása a három szakcsoportban, segiteni a Xll.kongresszus határozatainak feldolgozását az oktetásban. Az elméleti vitán előadást tartott a kerületi pártbizottság első titkára, tájékoztatta a tanár elvtársakat a kerületi társadalmi, gazdasági, politikai életről, a kerületi pártmunka eredményeiről, tapasztalatairól. Megfogalmazta azokat az elvárásokat, melyek az esti egyetem tanárai, hallgatói felé irányulnak a politikai, mozgalmi feladatok megvalósitásában, továbbá elemezte a kerület politikai, gazdasági helyzetét, összefüggésben Nagy Budapest helyzetével és folyamataival. A vitán részt vettek a kerületi titkárok és a PMO néhány munkatársa is. 5./ A budapesti Oktatási Igazgatóság és a kerületi végrehajtó bizottság egyetértésében a jövőben erősitenünk kell a politikai mozgalmi j elleget a propagandában és a pártoktatásban. Ennek érdekében véleményünk szerint a tananyag politikai, mozgalmi vonatkozásait előtérbe állitva kell oktatnunk, nem "szak"-tárgyként, hanem "politikai" tárgyként. Ez megkivánja, hogy módszereinkben az elsődleges helyet a hallgatókkal való közvetlen konzultáció, információk beépítése a napi politikai események tárgyalásába foglalja el. Ez tőlünk tanároktól "rugalmasabb" anyagkezelést követel, az eddigieknél jobban kell épiteni és követni a politikai aktualitásokat, úgy lehetne fogalmazni: politikai gondolkodás fejlesztés + tényismeret + véleménycsere töltse ki a szemináriumi foglalkozásokat. Döntő szerepe van tehát a tanár személyiségének /ez viszont a propagandisták kiválasztásának fontosságát igazolja/, a saját érzelmi azonosulásnak, elhivatottságnak és nem utolsó sorban példamutató részvételnek a kerületi pártmozgalomban. Ennek számos lehetősége van, néhány példát említenék: tanáraink részt vesznek a kerületi előadó iroda munkájában, szakcsoportonként 4-5 fő, vannak közöttük PMB és GPMB tagok, szivesen vállalnak pártnapokon előadói, külső pártszervezeteknél konzultáció vezetői feladatokat. Részt vesznek testületi anyagok előkészítő munkáiban, felméréseket végeznek, a tapasztalatokat összegzik. Jelenleg a PB-k és PV-k által szervezett tanfolyamok tematikáiról mondanak véleményt, tanácsot adnak, irodalomjegyzéket készítenek, eseten-CX_> —) í>------------------------------------.-------I