Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1979 (HU BFL XXXV.13.a/4)
1979-06-21
0 Az ellenforradalom leverése után létesül a Mártírok Sírkertje — hol szocialista vívmányainkat létesít, melyeknek helyéül a Mező Imre úti temetőt tő személyisége volt — francia rövidítése). Jelentőfegyverrel védők és fegyver által elesettek pihennek jelöli ki. Az előzőre — mint könnyebben megvalósít- sebb munkák — mint pl, a jelenlegi II. kerületi taaz 1948-ban létesített szovjet hősök katonás sírparhatóra — az eljárást azonnal megindítja, az utóbbira nácsháza, mely eredetileg pártháznak épült, vagy a cellája közelében, melyet a főváros népe kegyelettel Pedi8 1958- május 2-i ülésén jóváhagyja a rendezési lágymányosi lakótelep első ütemének tervezése stb. ápol és koszorúz meg évről évre, párt- és állami ün tervet. — fűződnek nevéhez. népeink alkalmából. Határozatilag kimondja az alábbiakat. Olcsai Kiss Zoltán ifjú kora óta részt vesz a mun-Ez a temető a főváros legjelentősebb sírkertje, „A Nemzeti Panteon rendezési tervét jóváhagy- kásmozgalomban. Az első világháborúban orosz ha( hisz nemzeti létünk nagyjainak sokasága nyugszik ja. Utasítja a Városrendezési és Építészeti Osztályt, difogoly, majd a Vörös Hadsereg katonája. Emigráitt. Ellentmondásos sírkert, mint ahogy minden tevalamint a Közmű- és Szolgáltatási Igazgatóságot, cióbó1 val0 hazatéréséig — 1945-ig — Csehszlovámető az. Mily megható az elsárgult újságokban lahogy a jövőben a Nemzeti Panteonnal kapcsolatos kiában és Párizsban él. Több közterületi szobor alpozni az idő rendjében: aki ma holottat búcsúztat. mindennemű városrendezési, építési, parkrendezési, kotója. attól később mások köszönnek el, aki ma síremiévalamint üzemeltetési tevékenységet e terv alapján ---------------------------------------------------------------------két farag, annak később más mintáz emléket vagy szabályozzon. Kovács József nyugdíjas, a Kerepesi temető akaki éppen meuzóleumot épít, az egy idő múlva az Utasítja a Városrendezési és Építési Osztályt, hogy kori ve?etöf ~ aki 192,Mdl kfdödöen negyvenhét altala épített alkotás tövében alussza örök álmát! Ez í a Közmű- és Szolgáltatási Igazgatósággal együttmü- fvet tolt a kegyelet ^olgalataban - munkás élete az élet rendje, mert halandók vagyunk, az elődöket ködve a VB-elnök által felkért bizottsággal együtt i?gszebb tekekent őrzi a Munkasmozga om Nagy kovet,k az utódok. jelölje ki a nemzeti kegyeletet érdemlő halottak sír- HaloUal .emlékművének a felavatását valamint az Mindezek ellenére a holtak emléke hasznos tét- jait, valamint a megőrzésre érdemes művészi értékű üda ,torteno azon temetéseket, amelyek az o idejere j ? Ie’ az e c t szeretetére tanítják a sírkertek látogasíremlékeket és azoknak méltó elhelyezését a terv- esnt ' Kerestp híín hármon i- .. °a . ... , ben oldja meg. A jóváhagyott terv alapján a Köz- A Nemzeti Panteon megvalósításának terve azonaz igazat az örölr czir.it GPG ■ emetonek nevelőereje, művészete, költészete mű- és Szolgáltatási Igazgatóság gondoskodjék a ban eSye'őre csak kidolgozott és elfogadott terv ma-S mert a fölrtnn ni r,P \ T. z lras_ más helyén már említett Károssy Pál. Panteon építési ütemtervének megfelelően a szűk- rád. Mint oly sokszor és annyi esetben az idők folya-Lelke az ráhP czáiit r 1 -C! C' e e e. te intelyes lészét arra áldozza, hogy a fővárosi séges parcellák kiürítéséről, exhumálások végrehaj- mán, a legjobb szándékú, a legszebb akarattal elkép -De szelleme a haziv. L fCr elintő sítemlékeinek irodalmi értékű feliratait tásáról, és az egyes sírok áthelyezéséről. zeb és a legnemesebb gondolatok megvalósítását i, lleme a hazához tapadt, összegyűjtse és kiadja. Szebbnél szebb feliratok in m ■<• v............. „ , ... .. • , . . , . keresztülhúzza, vagy elodázza a Nagy Ur, a szük-S neveiben örökre itt . . .... mcod rematok, in- Utasítja a Közmű- es Szolgaitatási Igazgatóságot, , . , ... . ,,, eioen oioKre itt maradt. tclmek es tanítások szerepének azokhan f,di, un , . ; . ... .. seg, vagy valami más, előre nem lathato akadaiy. Ez zöi . ... , , azoKDan. r.zek kovalamint a tervosztályt, hogy az uj ravatalozó, az uj ’ ... . zul egy, mutatóban: Levay József sírverse n,mi..; t-i ■ . ■ n 1 w - •. - - \ . - esetben — sajnos — egyelőre, az a szolasmondas erpai • 1 so' < i se, oyulai fokapu es a térburkolat építésének, továbbá a regi . .... 0 .. . ... . , . «... * ma Pál sírján. f, , . . . . , , . . h venyesul, hogy: „Szükség törvényt bont! Aszolásravatalozo átalakitasanak, valamint a jelenlegi igaz- j. , • , • , , ^ ... .b. b,. mondások magva es alapja pedig mindig a sok-sok n.-,i .. . , gatási epuletes kápolna melletti irodaépület bonta- . ... panaszon h UJ°aga.apitó. korának neves tudósa sának munkáit, végül a fásítást és tereprendezést az aPasz aa-S evnnl ; uugr "mi magyarok somm|ben sem va- 1959. év folyamán indlítsa el és e munkálatokat az Az eSyre Íobban fokozódó munkashiany, az arak Hsáhi, !,k' ,m!"‘ őseink emlékeinek fönntarelső ütem tervidőszakán belül fejezze be." fokozatos emelkedése, a különféle anyagok beszer„ . , us gondozásában, pedig az eltűnt nemzetek ' zésének nehézsége, a termelőképesség (ma annyira dicsősége is nem annyira hősi, vitézi tetteiben, mint A Munkásmozgalom Nagy Halottainak emlékmű- divatos rossz kifejezéssel: kapacitáshiány) szűkös ......... ,e einek fönntartásában magasztaltatik ve Körner József Ybl- és Kossuth-díjas építész tér- volta olyannyira hátráltatja a gondolat megvalósítá-Széeh ki3f 3 J°VŐ Századokra " vei alapján 1959-ben elkészül, az emlékmű szobor- sát. hogy tulajdonképpen el sem kezdődik. vakk-,1 TVu Istvan,’ vagy száz évvel később más szacsoportja, Olcsai Kiss Zoltán Kossuth-díjas szob- A végrehajtó bizottsági határozatban megjelölt Bél Ml hasonlóképpen fogalmaz. rászművész alkotása. Mindketten jelentős egyénisé- épületbontási, átalakítási, helyreállítási és egyéb nvi a :Vus.pai1aszaU>1 két és negyedszáz, Széchegei az építő-, illetve szobrászművészeinek. Körner időpontok már réges-régen a múlté. Két évtized távkésőbh 1 Pedlg alÍg tÖbb mint száz évvcl József, a második világháborút megelőző évtizedben laténak mércéjével szemlélve mennyivel többe kerül ká m •’ i • p elhatarozza a főváros, hogy Muntagja a CIAM (a Modern Építészet Nemzetközi majd holnap — és holnapután —, ha a feltételek s ozgalmi Panteont, valamint Nemzeti Panteon! Kongresszusa — melynek Le Corbusier egyik veze- hiánytalanul meglesznek — annak a nagyszabású. ii