Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1979 (HU BFL XXXV.13.a/4)

1979-11-15

segítségével irányítottuk a felmérés előkészítését és lebonyolítá­sát. Az újszerű és nagy feladatot politikai körzeteink -átérezve a feladat jelentőségét- lelkiismeretesen, nagyon nagy munkával példa­szerűen oldották meg. A feladat lebonyolitása az idős emberek ottho­nukban történő meglátogatásával, személyes elbeszélgetésekkel, az önkéntes válaszadással történt. Rövid időn belül -1978.VII.15-VIII. 31-ig- 8,712 személyt kellett felkeresni. A látogatások időigénye­sek voltak, legkevesebb 1 órát igénybe vettek. A felmérés tapasztalata, hogy az időskorú lakosság örömmel fogad­ta-az~liFn!v21<aTlj az' életük, körülményük utáni érdeklődőket, akik közül sokan szintén korosak voltak. Többen elmondták, hogy a nyug­díjazásuk óta először nyitottak reájuk ajtót és kérdezték meg az őket is érintő kérdésekről. A felméréssel való egyetértés kifeje­ződött abban is, hogy csak 199-en zárkóztak el a válaszoktól. , /2,3 %/ Ugyanakkor 6,538 személyről /75 %/ sikerült a kódlapot ki­tölteni. Ez az adat megegyezik a budapesti átlaggal. A hiányzó ^ 1.974 személyről /22,7 %/ nem tudták a kérdőiveket kitölteni, de a felkeresésük megtörtént. Kórházakban, vagy vidéken tartózkod­tak, elköltöztek, a megadott cimen ismeretlenek voltak, időköz­ben elhunytak. A széleskörű közvéleménykutatás eredményeként a személyes beszélge­tések és látogatások jó hatása minden pártkörzetben egyértelmű volt. Az aktivák felvilágositásával sok idős ismerhette meg azt, hogy gondjai megoldásában milyen segitségre, lehetőségre számíthat, an­nak mi az útja és hová fordulhat. Az alacsony összegű nyugdíjasok egyértelműen nyugdijuk emelésében reménykedtek. A nyugdij intézet által részünkre bocsájtott adatok alapján megállapítható volt az is, hogy ossz nyugdíjasaink 44,7 %­­a az 1.400.-Ft alatti jövedelmi kategóriába tartozott. Az akkori jövedelmi kategóriáknak megfelelően az 1.001 - 1.100.-Ft közöttiek /-v, képviselték a legmagasabb /13 %/ részarányt. /I. sz, melléklet/ Ez a réteg régen ment nyugdíjba, igy a legidősebbek és legeleset­tebbek is. A társadalmi munkatársak a szociálpolitikai törzslapokon jelzése­ket tettek a jogos, vagy jogosnak véli problémákkal kapcsolatban. A 359 törzslapon 397 különböző kérdést, meglátást továbbítottak, A szociálpolitikai törzslapok kerületi Tanácsnál maradtak, azok feldolgozását elvégeztük. Legnagyobb arányt a különböző segély ké­rések jelentették, 268 esetben továbbítottak ilyen irányú kérést, amiből csak 85 esetben tudtunk segítséget nyújtani rendkivüli segély folyósítással. Jogszabály irja elő, hogy kinek, milyen fel­tételek mellett adható pénzügyi támogatás. így az egy főre eső jö­vedelemmel, illetve a tartásra köteles családtagok beszámításával kellett mérlegelnünk, s e korlátok mellett nyújtottunk anyagi se­gítséget. A felmérés és a jelen tapasztalata is azt mutatja, hogy az alacsony összegű nyugdíjjal, rendszeres szociális segéllyel, vagy járadékkal rendelkezők alapmególhetóse szerény keretek között biztosított. Ennek ellenére némelyek mégis megélhetési gondokkal küzdenek váratlan, vagy többletkiadásoknál. Különösen olyanok, akik­nek nincs tartalékuk -s ez a kis összegű nyugdíjjal rendelkezők nagy részénél nincs-, vagy gyermektelenek, semmilyen munkára már nem képesek. E réteg anyagi problémáját nem oldja meg az évenként ____________________4© t m, -« i- 2 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom