Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1978 (HU BFL XXXV.13.a/4)
1978-06-29
V/rv»| *8 | m?. ^ A kőt sjrortkör feladatat 1. / A "Moszkvai" olimpiára törtéiül felkészülés érdekében minden erőt felsorakoztatni. A technikai és egyéb - emberi, hangulati - tényezőket Is maximált san biztosítani kell a sportkörök részéről az edzőknek és az olimpikon jelölteknek. 2. / Az olimpikon jelölteket küzdeni akarásra, sportszerűségre és megfelelő politikai magatartásra fel kell készíteni. A szakmai vezetés és a politikai, társadalmi szervek tegyenek meg mindent az eredményes felkészités érdekében. Az edzőkkel rendszeresen foglalkozzanak, segítsék munkájukat és fordítsanak gondot arra is, hogy megfelelő körülmények között dolgoztassa -\J nak. 3. / Javasoljuk, hogy a sportkörök vezetői legalább negyedévenként térjenek vissza a felkészülés helyzetére. /Lehetőleg a jelöltek és edzőik munkájának konkrét értékelésével/ 4. / A pártszervezetek gondoskodjanak arról, hogy a jelölt sportolók Ismerkedje nek meg a szocialista társadalom, a párt politikájának alapkérdéseivel. Segítsék őket abban is, hogy a szovjet nép hősi harcáról, munkájának eredményélről és Moszkváról ts szerezzenek ismereteket. 5. / Nevelő és felkészítő munkájukban érződjék, hogy a "Moszkai OlimpiátV rangjához méltóan kezeljük, és a sportolók, edzők egyaránt érezzék a sportfeladatok mellett a rendezvény politikai súlyát is. /Ez az első szocialista ország bán rendezendő Olimpia/. Budapest, 1978. junius 26. \___________ _____________j- 1 I