Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1977 (HU BFL XXXV.13.a/4)
1977-08-25
Ú i- 5 -Az anyagot jónak tartja, alkalmas hasznosításra. Vállalatuknál most készült el a lo éves távlati fejlesztési terv, A tervben 1985-ig Budapesten 25 % létszámcsökkenéssel számolnak, vidéken még 2o /j-os növekedést irányoztak elő. Az ehhez kapcsolódó megfelelő szociálpolitikai és bérpolitikai tervek is kidolgozásra kerültek. A szakképzettség összetételében lényeges változás állt be. Nőtt a szakmunkások száma, erősen csökkent a segédmunkásoké. A munkaerőelvándorlás leginkább az életveszélyes, és piszkos munkahelyekről történik /öntöde, kovácsmühely/ és ott, ahol normában kell dolgozni. A munkaerő csökkenésre többet terveztek, mint ami bekövetkezett. Az utánpótlást a szakmunkásképzéssel biztosítják. Probléma, hogy ez harmadára csökkent, egyes szakmákban szinte a nullára. Pontosnak tartják, hogy a szerződéskötés megtörténjen. A vállalatnál a gondokat és a problémákat ha nem oldják meg, akkor a jövőben is nehéz helyzetben maradnak. Már 9 éve foglalkoznak felsőbb szinten a vállalat helyzetével, kü- i lönböző döntések születnek és mégsincs meg a várt eredmény. Tudják, hogy található még belső tartalék is, de ez kevés. A munkaügyi apparátusuk jó, ezt a KGM is megerősítette. Saját üzemi orvosi rendelőjük van, ahol a betegállománybavétel történik. Szigorítás történt ezen a területen is, a kiás belépők tekinteteben. Sok a hallásszervi megbetegedés, de nem az a jellemző, hogy betegállományba akarnak kerülni. A véradó mozgalomról tudják, hogy szükséges, de egy olyan nagyvállalatnál, mint a GM, igen nagy összegű kiesést jelent a termelésből. Molnár et.: Sokat foglalkozott az előző helyén a munkerő"Eelyzettel. Úgy ítéli meg, hogy a kerületben jobb a többihez képest. Az előterjesztést ő is reálisnak érzi, a problémák itt is előkerültek. Tapasztalata az, hogy a munkaerőmegtartása érdekében legtöbbet az egyik munkás tud segite^ ni a másiknak. SsxxaKKtf Reprezentatív felmérést készítettek 3 hónapon keresztül, a kilépések okairól; ilyen indokok szerepeltek: nem tudja, hol fizessen be ebédre, túl rossz helyet kapott az öltözőben, nem fogadta be őket a brigád, azért, hogy megmaradjon a pénzük. A régi munkatársak olyan légkört alakítottak ki, hogy egy uj ember nem tudott megmaradni, inkább elmegy. Ilyenkor a pártszervezetek, a vezetők, a szakszervezeti bizalmiak, KISZ, a szocialista brigádok lépjenek fel, segítsék az uj dolgozót, hogy az megtalálja számítását, jól érezze magát. Akkor biztosan ott is marad. Ez Csepelen bevált, akkor máshol is eredményes lehet. Ha a belépők fele marad, már az is eredmény. A felszabadult ipari tanulók érdekeltté tétele lényeges; ezt úgy oldották meg, hogy induláskor 5ooo.-Ft készpénzt kaptak. A technikai módosításra is nagy szükség van. Ne idegenkedjenek a munkától, tudják elsajátítani, amit kérnek tőlük .Ha félnek, hogy nem sikerül elvégezni a munkájukat, inkább odébbállnak. Az ilyen problémák leküzdésében van nagy szerepük a helyi pártszervezeteknek, tömegszervezeteknek és a KISZ-nek egyaránt.' ' , I _ __ ' i