Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1977 (HU BFL XXXV.13.a/4)

1977-05-19

I u «• 3 m tásával közvetett módon politikai munkát fejtenek ki /pl. kereskedelmi, egészségügyi ellenőrzések, lakásel­osztásban való részvétel, család- és ifjúságvédelem stb/, hozzájárulnak a lakosság hangulatának alakításához. Mivel tevékenységük számottevően kapcsolódik a többi állami- társadalmi szervezet munkájához, ennek hatás­foka jobb koordinálással és együttműködéssel javítható. A Vöröskereszt kerületi szervezete a lakóterületen mű­ködő alapszervezetein és aktivistáin keresztül tart kapcsolatot a lakossággal. A lakóterületen lévő többmint 2000 tag segítségével - akik évi négy-öt vöröskeresztes rendezvényen vesznek részt - ^ eljutnak a lakosság minden rétegéhez. Rendszeresen foglalkoznak a lakébizottságok egészség­­ügyi /szociális/ felelőseinek felkészítésével, ilymódon évente mintegy 6-700 főhöz jutnak el. Figyelemre méltó a lakosság részéről történt bejelenté­sekkel való lelkiismeretes foglalkozásuk. Egészségügyi felvilágosító munkájuk érinti a napi, a közvéleményt foglalkoztató kérdéseket is. Kevésbé meg­oldott - néhány pozitív példa ellenére - a csoportok élén álló orvosok aktívabb bekapcsolása a lakóterületi közéletbe. A Rendőrség. Ügyészség lakóterületen végzett munkája el­sősorban társadalmi jellegű, illetve a lakosság részé- 1 re biztosított szolgáltatási feladatokban jut kifeje­zésre /lg. rend, jogpropaganda stb./. A lakossággal meglévő sokirányú kapcsolat mellett a Kapi­tányság pártszervezete 15 kommunistát jelölt ki a kör­zetekkel való kapcsolattartásra, pártmegbizatásként. Ezen együttműködés nem azonos a KMB szolgálat szintjé­vel, kimondottan politikai természetű segítségadásról van sző. Ezt az együttműködést általában csak néhány kör­zetnél tartjuk eredményesnek. :_______________________________________________! 4 .......-tp _______________________________________________ i

Next

/
Oldalképek
Tartalom