Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1975 (HU BFL XXXV.13.a/4)

1975-07-17

é- 8 -a Helytörténeti Kiadványok megjelentetésében, az emléktáb]ék nyilvántartásában és patronálásában és helytörténeti achivum rendezésében. Jelentősebb munka és esemény a következő volt: 1972/73-ban a "Józsefváros 100 éve" c, kiállitás, 1973/74-ben a Bács-Kiskun megyei 5 részes kiállitás sorozat. Ez a megye képzőművészeinek alkotásai^, népművészetét mutatta be. Ez évben tervezzük a: Józsefváros egykor és ma cimü kiállí­tást, az anyagot már összeállították. 1972/73-ban: írók, költők a Józsefvárosban’; a Józsefváros 250 éve; Szobrok, emléktáblák a VIII. kerületben; 1974-ben: Munka-, szabadidő a Józsefvárosban; és Képek, szol­­rok a Kerepesi temetőből címmel voltak kiállítások, 1971-ben alakult meg a Józsefvárosi Helytörténeti Ifjúsági szakkör. Célja az ifjúság felkészítése és bekapcsolása a hely­­történeti munkába. Megalakulása óta kis létszámmal ugyan, de folyamatosan működik. Jutalmat kapttiink a "100 év - 100 fénykép" pályázaton a Kerepesi temető legszebb síremlékeiről készített fényképekért, A felszabadulási évforduló egyik értékes rendezvénye az ál­talunk kezdeményezett Istókovits-féle kiállitás volt, melyen ' ' ■ ---------------­­.-"N a felszabadult Budapestet ábrázoló festmények kerültek bemuta­tásra, Művelcdéspolitikal Bizottságunk munkája még nem megfelelő. Aktivált bevonása után és velük kivánjuk a Párt művelődéspo­litikai irányelvei alapján kialakított munkát érvünkét végre­hajtani, Eddig egy iró-olvasó találkozót rendeztünk, jPárpadalocipolitikai munkabizottságunk főként az egészségvéde­lem, egészséges életmódra nevelés területén fejt ki tevékenységet., Szór osan együttműködik a Vöröskereszttel és az Egészségig?! ora~ t/U ______________________________________335.______________________________________j ~:<m ' >

Next

/
Oldalképek
Tartalom