Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1973 (HU BFL XXXV.13.a/4)

1973-03-29

J- 3 - I KISZ szervezet, az iskolai KISZ szervezet is a párt irányit ása. alatt működik. A többi KISZ szervezet rendkivül meredek, ve­szélyes terület. A kerületi KISZ tagságnak kb. 2o-25 a középiskolákból van. Ha az iskolatitkár be van állítva, akkor is képtelenség átlátni a 31 szervezetet, mert mechanikus szemlélet uralkodik. Rendkivül nagy problémákkal küzdünk, főleg a Mülvl intézetekben lévő foglalkozás: az ipari tanuló intézetekben igen rosszak a KISZ szervezetek. Nem a köve­telményszint a magas, ez nem akadályozója a munka végzésének, de egyezkedik az üzem és az iskola, hogy hova tartozzanak. A vertikális szervezés általános bevezetése 2:k elhamarkodott volt, a Budapestiben is felvetettük, azonban meg kellett tenni a javaslatot, hogy melyik az, aki még átáll. Jeleztük, hogy rontani fogunk vele. Petrák et. Az állami vezetés részéről meghatározza az .isko­­lát az oktató intézmény, melynek nevelő feladatai is vannak, az iskolai KISZ szervezetnek pedig elsősorban nevelő tevékeny- i sége van. Az iskolai KISZ munkáját tudomásul kell venni, ezekben az iskolákban nincs az üzemekhez hasonló pártszerve­­zet. Az ifjúság közvetlen és közvetett nevelése a felnőtt pedagógus kötelessége, akár párttag, akár nem. Szocialista tipusú iskolákról van szó, szocialista ti^usú vezetést kell meghonosítani, ahova a KISZ szervezetek támogatása és tanitása is beletartozik. A pedagógusoktól meg kell követelni a szoci­alista nevelést. Nem szivességet tesz egyetlen pedagógus, igazgató vagy tantestületi tag sem, ha a KISZ-t segitő fel­adatot kap. A tapasztalatokat a vertikális szervezéssel kapcsolatban össze kell gyűjteni és a jelzést meg kell tenni mégegyszer. Véleményem, hogy nemcsak a jegjobb iskolákban kellett volna felmérést csinálni, hanem rossz, közepes iskolát is választhattak volna és együtt nézni az eredményt. A szakmunkás tanulók vonalán változtatni kell a KISZ szervezet munkájában., rendkivül kevés a PCISZ tag, meg O kell nézni, miért maradnak távol. Vagy van, vagy nincs KISZ szervezet, vagy menjenek az üzembe a tanulók. Ha az isko­lákban nem megy a KISZ munkája, legalább az üzemben legyen. | Vasárnapot illetően benne van a határozatban, lemondani róla már most nem szabad, bár bevezetése még elég távoli. | | Szerintem ne ringassuk magunkat nagy eredményekben.Meg kellene vizsgálni, hogy hogyan lehetne az ifjúságot az iskola felé vinni, hogy ott jól érezze magát. Tapasztala­tunk, hogy nagyon fontos a KISZ szervezet, de a diákok nevelé­sével legtöbbet a nevelő szakoktató foglalkozik, első­sorban az oktató pedagógus hat rá nevelő hatással. Orbán et.: A jelentést tanulmányozva, az anyag nagyszerű, az összes ellentmondást a módszer teszi, mit nem ajánlunk és mit kéne jobban csinálni benne. A vita is ezt mutatja, hogy nálunk el kell fogadni, hogy nemcsak oktatási, hanem nevelési céllal is működnek,helyesen kapcsoljuk egybe oktatás-nevelés. Az ifjúság nevelésében is erre kellene tenni a fő súlyt, hiszen az állam és a párt politikája egy. ] | r . i ______________—......._—-..........——.— ----------------------------------­­­I. fljMHlMi IB-----------------------------------------------------------------------------'• m , •> :mp

Next

/
Oldalképek
Tartalom